“Jelenleg országosan 2700 ilyen emberről tudunk. Becsléseink szerint az év végéig ez a szám elérheti a 3 ezret is” – mondta Päivi Nerg, a finn belügyminisztérium titkárságának vezetője a YLE finn közszolgálati televízióban.
A menedékkérelmüket visszavonó migránsok többségükben szeptemberben és októberben érkezett irakiak. A migránsok eltérő válaszokat adtak arra, hogy miért tettek így, mindazonáltal azt mondták, hogy vissza kívánnak térni hazájukba.
Számos menekült azzal indokolta döntését, hogy a finn szociális ellátás mértéke és az életkörülmények is eltérnek attól, amit mondtak nekik érkezésük előtt – mondta a finn illetékes.
A finn belügyminisztérium adatai szerint az év végéig mintegy 35 ezer menedékkérő érkezhet Finnországba. Korábban a tárca ennél több, 50 ezer menekült érkezésére számított. 2014-ben a bevándorlók száma még csak mintegy 4 ezret tett ki, idén év eleje óta azonban már több mint 30 ezer migráns érkezett, főként Irakból. Többségük Svédországból, az északi határon át lépett be Finnországba, de több mint 300-an a finn-orosz határon át érkeztek, a Raja Jooseppi és Salla határátkelőkön.