Az immár 1990 óta, 25 éve működő Budapest Klezmer Band előadásai rendkívüli élménnyé teszik a tradicionális zsidó zenét. Zenei átiratokat játszanak, amelyeket az együttes alapítója és vezetője, a munkácsi származású Jávori Ferenc “Fegya” komponál. Ezek a dallamok Közép-Kelet Európa azon területéről származnak, ahol a zsidó zenei kultúra egykor virágzó volt – olvasható a teátrum honlapjának ajánlása a szerdai koncertről. Mint írják, a klezmer egy zenei stílusban kifejeződő “mentalitást” jelöl; a kifejezés arámi eredetű, jelentése: “az ember átlényegül énekké”.
Budapest Klezmer Band
A zsidóság népzenéjére jellemző a dallamok szépsége, az előadásmód egyedisége, a dallamok különös díszítése, a melódiák sajátos – olykor kesernyés, gyakran humoros, tréfálkozó vagy éppen ironizáló – hangulata. A falusi, vidéki zsidó hangszeres zenészek rendkívül játékos, olykor meditatív, improvizációs hajlammal rendelkeztek.
A Budapest Klezmer Band Európában és Amerikában egyaránt ismert és közkedvelt zenekar. 25 éves pályafutásuk során bejárták szinte az egész Földet és a világ számos ismert koncerthelyein léptek már fel.
Debrecenben 23-án este 19 órától a Csokonai Színházban adnak koncertet.