Az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet elveszítette az ellenőrzése alatt álló szíriai és iraki olajkitermelés infrastruktúrájának 90 százalékát, ahogy az általa ellenőrzött területek 40 százalékát is – mondta Steve Warren, a szélsőségesek ellen küzdő, az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció szóvivője hétfőn az asz-Szumaríja iraki televíziónak. Mindez az iraki szárazföldi erőket támogató intenzív légi csapásoknak köszönhető” – ismertette Warren.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa december 17-én egyhangú határozatot hozott arról, hogy megfosztja az Iszlám Államot, az al-Kaidát és más, hozzájuk kötődő csoportokat is a különböző illegális tevékenységekből származó pénzügyi forrásaiktól. Jacob Lew amerikai pénzügyminiszter, aki a BT ülésén elnökölt, elmondta: az Iszlám Állam mintegy 500 millió dollárra tett szert az olaj feketepiaci eladásaiból, és további dollármilliókhoz jutott zsarolásokból, emberrablásokból.
Warren ugyanakkor elmondta, hogy az iraki vezetés kérésének megfelelően további amerikai különleges egységek érkeztek Irakba. A mintegy százfős amerikai kontingens titkos küldetéseket fog végrehajtani az ország vezetésével történt konzultációt követően. Az akciók a dzsihadisták Irak és Szíria közötti ellátási útvonalai ellen irányulnak majd.
Jelenleg közel 3500 amerikai katona szolgál Irakban. Ezek a csapatok javarészben az ország hadseregének és biztonsági erőinek nyújtanak kiképzést, azonban vannak köztük különleges egységek is, amelyek az amerikai sajtó források szerint terroristák elleni harci bevetéseket is folytatnak.