“Több irányból bevonultunk Ramádi központjába és elkezdtük a lakónegyedek megtisztítását” – mondta az iraki terrorellenes erők szóvivője. Szabah an-Nomane szerint Anbár tartomány székhelyét a következő 72 órában teljesen felszabadítják. A szóvivő megjegyezte, hogy a katonák al-Bikr és al-Ramel negyedekbe hatoltak be, és nem ütköztek nagyobb ellenállásba, az orvlövészeket és az öngyilkos merénylőket leszámítva. “Erre a taktikára számítottunk” az IÁ részéről – tette hozzá.
Kiégett városok, menekülő emberek
Az iraki erőket az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció légicsapásokkal segíti Ramádi visszafoglalásában. Steve Warren ezredes, a Bagdadban állomásozó amerikai erők szóvivője a Pentagon újságíróinak azt nyilatkozta: az IÁ 250-350 harcosa küzd Ramádiban, több száz tagja pedig a város északi és nyugati peremén kívül. “Azt gondolom, hogy Ramádi eleste elkerülhetetlen. Még így is nehéz harc lesz azonban, amely eltart majd egy ideig” – szögezte le. Az amerikai katonai tanácsadók Ramádin kívül maradtak, a településtől délkeletre, a kiképzések helyszínéül szolgáló al-Takaddum légi támaszponton – tette hozzá Warren.
A katonai hadművelet előrehaladtával Ramádi 4-10 ezer fős lakossága nagyrészt a városban rekedt. Iraki tisztviselők hisznek abban, hogy az emberek el tudják hagyni a várost, de a koalíciós erők beszámolói szerint eddig csak kisebb csoportok tudtak elmenekülni. “Az irakiak röplapokat szórtak szét, amelyeken jelezték a lakosságnak, hogy merre tudnak kijutni a városból” – fűzte hozzá Warren ezredes.
A koalíciós erők könnyű előrehaladásáról szóló beszámolókkal ellentétben az Al-Sumaria News iraki hírügynökség egy katonai szóvivőt idézve kedden arról számolt be, hogy Ramádiban heves harcok folynak a biztonsági erők és a dzsihadisták között. Az iraki fővárostól, Bagdadtól mintegy száz kilométerre található Ramádi májusban került az IÁ szélsőségesei kezére. Az utóbbi hetekben az iraki erők elfoglalták a tartományi székhely egyik kapujának számító Palesztina-hidat, teljessé téve ezzel a város körbekerítését, és visszafoglalták az egyik lakónegyedet is a dzsihadista szervezettől.
Háled al-Obeidi iraki védelmi miniszter szombaton azt mondta, hogy az iraki hadsereg a nemzetközi koalíció támogatásával még év vége előtt visszaveszi a teljes ellenőrzést a város felett.