Két vadászt gázolt halálra egy személyvonat Csorna és Szil között szombaton – közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság.
A főkapitányság korábban azt írta a rendőrségi honlapon, hogy a nyílt vasúti pályán gyalogló férfiakat a Szombathelyre tartó vonat ütötte el.
Rázó László, a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt. szóvivője azt közölte, hogy a vonaton utazók közül senki sem sérült meg. A helyszínelés befejezését követően a vasúti forgalom helyreállt – tette hozzá.
Füves Tamás, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense elmondta, hogy a két férfi engedéllyel rendelkező vadász volt.