Amint arról beszámoltunk, hetvenéves korában elhunyt Lemmy, a Motörhead együttes alapítója és frontembere, a rockzene kultikus alakja. A brit énekes és basszusgitáros a rák egy különösen agresszív formájában halt meg, betegsége rövid lefolyású volt, és Lemmy is csak december 26-án, két nappal hetvenedik születésnapja után értesült a diagnózisról.
Azt kapod, amit látsz
Lemmy munkássága és a Motörhead zenéje nagy hatással volt a debreceni Tankcsada frontemberére, a szintén basszusgitáros-énekes Lukács Lacira. A Motörhead először 1984-ben lépett fel Magyarországon, a budapesti koncertet másnap egy debreceni követte, az akkori Dózsa Stadionban. A bulin ott volt az akkor 16 éves Lukács Laci is.
„Nem csupán a Motörheaddel, de ezzel a fajta hangos, kemény rock and roll zenével is akkor találkoztam először” – elevenítette fel az élményeit a Dehirnek Lukács. „Meghatározó volt az a koncert az egész életemre, s így 21 évvel később azt is biztosan mondhatom, hogy a zenei pályafutásomra is döntő befolyással bírt.”
Tíz évvel később a Tankcsapda már egy színpadon zenélt a Motörheaddel, az 1994-es fővárosi koncerten, a Petőfi Csarnokban Lemmyék előzenekara volt a Csapda.
Lukács Laci Motörhead-pólóban
„Ez több volt, mint egy álom beteljesülése. Óriási élmény volt, hogy egy ilyen ikonnal zenélhettünk ugyanazokon a deszkákon. A koncert előtt együtt ebédeltünk, jó hosszan beszélgettünk csajokról, rock and rollról. Ő egy ’azt kapod, amit látsz’ típusú fickó volt, pontosan olyan, mint amilyennek az emberek őt elképzelik” – mesélte a Tankcsapda frontembere.
Tíz évvel később újból megadatott ez az élmény Lukácséknak, a Tankcsapda 2004-ben Debrecenben, a Campus Fesztivál elődjén, a Vekeri-tó Fesztiválon volt a Motörhead előzenekara.
„Ez volt talán a csúcs, hogy hazai pályán is egy színpadon zenéltünk, főként, hogy nekem tízéves ciklusokban jöttek ezek az élmények” – hallhattuk Lukácsot.
És hogy mi volt Lemmy titka?
„Ő maga a megtestesült rock and roll ikon. Életmódjával, zenéjével, dalszövegeivel egész életen át ugyanazt képviselte, mint ami mindig is kiderült a Motörhead zenéjéből. Lemmy nem árult zsákbamacskát. Bárhol a világon megkérdezel egy zenészt, aki kapcsolatba került vele, ugyanezt fogja mondani” – tette hozzá a Lukács Laci.
Nem árult zsákbamacskát
Mint ismert, a Tankcsapda a szokásos év végi nagykoncert helyett idén egy debreceni miniturnét tart. Tegnap a Roncsbárban léptek fel, ma este a Hallban fognak, holnap pedig a Lovardában.
„Amikor egy ilyen veszteség éri a rockzenei társadalmat, az biztos, hogy az összes mai rockkoncerten megelékeznek majd Lemmyről. Természetesen ez nem lesz másként a mai Tankcsapda-koncerten sem. Ugyan nem szoktunk feldolgozásokat játszani, de ma este biztos, hogy elnyomunk egy Motörhead-nótát” – ígéri Lukács.