2015 a tervezés éve volt. Igyekeztünk úgy gondolkodni, hogy az elképzeléseink egészen 2020-ig, az uniós ciklus végéig, sőt még tovább is megalapozzák a jövőnket – ezt mondta évértékelőjében Papp László polgármester. A városvezető szerint az év egyik legfontosabb momentuma a Modern Városok Program keretében Orbán Viktor miniszterelnökkel kötött megállapodás volt. A főpályaudvar megépítésével kapcsolatban pedig Papp László úgy fogalmazott: ez lesz a város történetének egyik legfontosabb beruházása.
Az új főpályaudvar látványterve
– Elkezdünk egy olyan tárgyalást is, hogy a Petőfi térről költözzön ki a büntetés-végrehajtási intézet. Ez biztos nem történik meg 2016-ban, de hogyha nem tesszük meg a szükséges lépéseket, lehet, hogy soha nem történne meg – mondta el Papp László.
Bordás Péter nyertes terve
Modern elrendezés, hatalmas vízfüggönyök – ez látszik a Nagyerdei strand megújítására kiírt ötletpályázat nyertes munkáján. Papp László az interjúban beszélt arról is, hogy a tervek között a Nagyerdő további fejlesztése is szerepel. Egy olyan vizes élményparkot szeretnének létrehozni, aminek nem lesz párja Közép-Európában.
– A célunk, hogy ez a strand mind a debreceniek, mind az ide látogatók számára igazi unikumot, igazi különlegességet jelentsen, egy valódi turisztikai attrakciót, amely miatt érdemes lesz repülőjegyet váltani, és repülőre ülni Londonból is, Brüsszelből is, Párizsból is – hallhattuk a polgármestert.
Papp László
Papp László szerint a kormánytól a közelmúltban kapott kétmilliárd forintos támogatást a városi utak fejlesztésére fordítják majd. A pénz jó részét a kertségekre költik, de jut önerős útfejlesztések támogatására és az elöregedett utak javítására is. Eltüntetik például a város összes macskaköves útját. Lesz forrás a lakótelepek csinosítására és játszóterek építésére is – jelentette ki Papp László.
A Papp László polgármesterrel készült évértékelő interjút, teljes hosszában december 31-én, csütörtökön este nyolc órától láthatják a Debrecen Televízióban.