Az óesztendő utolsó napján ismét együtt bulizhatnak a debreceniek a Kossuth téren. A programok este 9 órakor kezdődnek és egészen hajnali 2 óráig tartanak.
Buli a főtéren (korábbi felvétel)
S hogy kik gondoskodnak a jó hangulatról? Itt lesz a Parno Graszt, ez a kis Szabolcs-Szatmár megyei faluban, Paszabon 1987-ben alapított zenekar. Igazi cigányzenét játszanak, magyar és romani nyelven egyaránt énekelnek. Bárhol megfordultak a világban eddig, hatalmas sikert arattak. Nem véletlen, hogy a Vibrations nevű svájci zenei szakfolyóirat 2005-ben a Parno Grasztot a tíz legjobb zenekar közé sorolta. Dalaikat a debreceni közönség is jól ismerheti (van még, aki nem bulizott arra, hogy a „nézését, meg a járását”?), és ott vannak A Dal 2016-os versenyzői között is. Mellettük DJ Sunny fogja forrósítani a hangulatot, valamint a 2013-as Debrecen Hangja győztese, Kovács Tamás, aki dobosként kezdte a pályáját, ám bebizonyította, hogy énekesként is nagyon jó.
A koncertek a Nagytemplom előtti téren lesznek, a a tűzijátékban pedig a városháza elől gyönyörködhetnek a szilveszterezők.
Öltözzön fel jól, aki szabadban tölti az esztendőbúcsúztató éjszakát, mert az előzetes ígéretek szerint kemény mínuszokra számíthatunk! Az időjárási előrejelzésekről itt olvashatnak, arról pedig, hogyan lehet közlekedni a városban, itt találják cikkünket!