A jégkorong Mol Liga szerdai mérkőzésén a DHK az oroszországi Omszk városából próbajátékra érkezett 21 esztendős Gyenyisz Hramcovval a kezdő csapatban vágott neki a meccsnek. A hálóőr az 5. percben megkapta első magyarországi gólját: a miskolciak amerikai légiósa Booras avatta fel, néhány másodperccel később pedig Galanisz is bevette a kapuját. A meccs első emberelőnyét Kozlovszkij révén kihasználta, ezzel szépített a Debrecen.
A második harmadot szintén 2-1-re nyerte a Miskolc: a magyar állampolgárságra váró kanadai Dudas emberelőnyből, Booras egyenlő létszám mellett szerzett gólt, míg a kettő között Dancsfalvi vette be Adorján kapuját.
Parázs perceket hozott a záró harmad. Könczei és a miskolci Pavik a 45. percben végleges fegyelmit kapott, Dansereau az 51. percben 10 perces büntetést gyűjtött be. Az emberelőnyben játszó DHK Vincze Péter Tamás emberelőnyös duplájával ledolgozta kétgólos hátrányát (4-4). Már-már úgy tűnt, hosszabbítás következik, ám a debreceniek “elcserélték” magukat, s az ezért járó kétperces büntetés idején, 3.20 perccel a meccs vége előtt a triplázó Jon Booras bevitte a meccsnyertes találatot, s így a tabella élére lőtte a borsodi alakulatot.
Ez volt a naptári év utolsó bajnoki mérkőzése. Sok pihenésre nem lesz idő, hiszen a Mol Liga már újév napján folytatódik (FTC – UTE), míg a Debreceni HK január 3-án vívja következő bajnoki meccsét: ismét hazai jégen, s ismét egy élcsapat ellen. A tabella második helyén álló MAC Budapest látogat a Debrecen Jégcsarnokba (vasárnap, 18.30).
Debreceni Hoki Klub – DVTK Jegesmedvék 4-5 (1-2, 1-2, 2-1)
Debrecen Jégcsarnok, 400 néző játékvezetők: Gangel, Halassy, Sipos, Berger.
DHK: Hramcov – Hetényi, Kovács, Dancsfalvi, Berta, Kozlovszkij – Csíki, Popkov, Hári, Könczei, Saluga – Wéber, Szerman, Vincze, Godó, Izsák – Trosin, Tanka – Edzők: Jevgenyij Muhin és Igor Razov.
Gólok: Kozlovszij (8. perc – assziszt: Dancsfalvi és Hetényi), Dancsfalvi (25. – a: Kozlovszkij és Berta), Vincze (53.), Vincze (55. – a: Berta és Trosin), illetve Booras (5.), Galanisz (6.), Dudas (23.), Booras (39.), Booras (57.).
Kiállításpercek: 47, illetve 51 perc
Kapura lövések: 34, illetve 46
A Mol Liga másik szerdai meccsén:
UTE – Dunaújváros 6-5
A bajnokság állása:
1. DVTK Jegesmedvék 35 meccs/84 pont
2. MAC Budapest 35/83
3. Fehérvár 33/56
4. Debreceni HK 36/53
5. UTE 35/52
6. Csíkszerda 36/45
7. FTC 35/44
8. Dunaújváros 36/38
9. Brassó 35/19