Újra kiéleződött a feszültség Teherán és Washington között, miután az utóbbi szerint iráni hadihajók rakétakísérletet hajtottak végre a múlt héten. Kyle Raines amerikai katonai szóvivő szerdán azzal vádolta meg Iránt, hogy rakétákat lőtt ki a Hormuzi-szorosban amerikai és francia hadihajók közvetlen közelében.
Az irániak a lőgyakorlatról mindössze 23 perccel a végrehajtása előtt tettek bejelentést rádión keresztül, és kérték meg a hajókat az övezet elkerülésére – közölte Kyle Raines, aki emlékeztetett arra, hogy rakétakísérletet végrehajtani nemzetközi vizeken nem csupán veszélyes, de törvénytelen is.
Az Irán és Omán között húzódó Hormuzi-szorosban halad át a világszerte tengeri úton szállított kőolaj csaknem harmada. A szoros az Iszlám Állam terrorszervezet elleni szíriai és iraki harcban is fontos szerepet játszik, hiszen itt állomásoznak a nemzetközi koalícióban részt vevő országok hadihajói.
Az Egyesült Államok provokációnak tekinti az iráni akciót.
Csütörtökön kiadott közleményében az iráni Forradalmi Gárda egyik tábornoka, Ramezan Sarif hazugságnak és pszichológiai hadviselésnek nevezte az amerikaiak vádjait, mondván, semmilyen iráni rakétakísérlet nem volt a múlt héten.
A mostani ügy feszültséget okozhat a két ország viszonyában, amely javulni látszott, miután tavaly júliusban megkötötték az iráni atomprogramról szóló megállapodást. A The Wall Street Journal napilap csütörtökön közzétett értesülése szerint az Egyesült Államok új szankciókat tervez Irán ellen, arra hivatkozva, hogy Teherán nem hagy fel ballisztikusrakéta-fejlesztési programjával.
A szankciók várhatóan tizenkét olyan céget és személyt érintenek, amelyek, illetve akik részt vehettek az iráni ballisztikusrakéta-fejlesztési programban.