Jövő pénteken búcsúztatják Benkó Sándor világhírű dixieland zenészt

A zenekarvezető életének 76. évében, váratlanul hunyt el december 15-én. Benkó Sándor a világ egyik legjobb dixieland-zenekarának alapítója, együttese az 1980-as évek végére a világ élvonalába került.

1940-ben született, apját korán elvesztette, anyja egyedül nevelte fel kisebb testvéreivel együtt. Egy népzenésztől kapott egy klarinétot, és beiratkozott idősebb Berkes Kálmánhoz klasszikusokat tanulni. A klarinét mellett szaxofonon is megtanult játszani. Tizenhét évesen barátjával sokat hallgatta Louis Armstrong lemezeit, majd 1957 februárjában, harmadikos gimnazistaként megalapította a Benkó Zenekart. Az első hat évben hetvenöt zenész fordult meg az együttesben, köztük Benkő László, Frenreisz Károly, Laux József, Solymos Antal és mások. Már az első albumuk aranylemez lett.

A svájci Montreux-ben 1971-ben elsők lettek a dzesszfesztiválon, San Sebastianban 1972-ben közönségdíjat nyertek, a tekintélyes angol Music Week magazin pedig 1976-ban az Év csillagainak választotta őket. A nyolcvanas évektől Amerikában is megszerették őket: 1982-ben a Sacramentói Jazz Fesztiválon Grand Prix-t nyertek. Egy hónapig turnéztak a műfaj szülőföldjétől, New Orleanstól New Yorkig, az útról készült kétszer egyórás filmet világszerte sugározták a televízióállomások. 1983-ban Az Év nemzetközi dzsesszzenekara lettek Kaliforniában, 1987-ben maga Ronald Reagan elnök tolmácsolta az amerikai nép elismerését és háláját az amerikai dzsessz magas színvonalú műveléséért. 2007-ben George W. Bush az Amerikai Egyesült Államok elnökének kitüntető elismerésében részesítette őket.

Benkó Sándor a muzsikálás mellett 1963-ban a Budapesti Műszaki Egyetem villamosmérnöki karán szerzett diplomát, majd a villamos gépek tanszéken dolgozott, utóbb adjunktusként. Több könyve nívódíjas, a Zipernowsky-emlékérem kitüntetettje. Kutatási területe a villamos gépek számítógépes tervezése, doktori címét az elektromágneses terek numerikus szimulációja témakörben szerezte. A Magyar Mérnök Akadémia és Kamara tiszteletbeli tagja volt.

A zenekarvezető 1984-ben Liszt Ferenc-díjat, 2006-ban Kossuth-díjat kapott. 1997-ben a zenekar minden tagja átvehette a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét. 2004-ben Prima Primissima-díjat, Pro Urbe Miskolc elismerést, 2005-ben pedig Pro Urbe Budapest díjat kaptak. Benkó Sándor tavaly március 15-én vehette át a Magyar Érdemrend középkeresztjét.

A Benkó Dixieland Bandnek több mint 1800 professzionális felvétele van, köztük legalább 500 örökzöld dallam. Akkora a repertoárjuk, hogy 25 órán át játszhatnának ismétlés nélkül, folyamatosan. Túl vannak a 10 750. koncertjükön, hetvenkét világsztárral dolgoztak együtt, néhány név a sok közül: Milt Jackson, Freddie Hubbard, Buddy Tate, Joe Newman, Buddy Wachter, Henry Questa, Joe Muranyi, Eddy Davis, Albert Nicholas, Wild Bill Davison, Warren Vaché.