Több baleset is történt nem sokkal azután, hogy hétfő délután leesett az első hó Debrecenben. Az autósoknak alaposan meggyűlt a bajuk a csúszós útfelülettel, a rendőrség három balesetről is beszámolt hírportálunknak.
Az egyik ilyen eset háromnegyed öt körül történt a 35-ös úton Debrecen és Józsa között, ötven méterre a Józsa táblától. Ott két autó ütközött össze. A balesetben egy ember megsérült. Jelenleg a helyszínen félpályás útlezárás van érvényben, de a rendőrség tájékoztatása szerint várhatóan negyed hat körül lehúzzák az útról a járműveket, így onnantól kezdve mindkét sávot használhatják majd a sofőrök. A rendőrség arra is felhívta a figyelmet, hogy a 35-ös út csúszik, így óvatosan vezessenek az ott közlekedő autósok.
Debrecenben, a Rakovszky utcában, a benzinkút közelében is karambolozott két személyautó, a 471-es főút hetes számú kilométerszelvényében pedig egy menetrend szerinti autóbusz csúszott meg és fordult keresztbe az úton. Információink ez utóbbi két esetben nem sérült meg senki, viszont az érintett helyszíneken torlódásra számíthatnak az ott közlekedők.