Cseresnyés Péter szerint a kereskedelmi területen a közfoglalkoztatottak az alapképzés kiegészítéseként kaphatnak olyan szakképzést, aminek a segítségével el tudnak helyezkedni.
Rámutatott: nem lett igazuk azoknak a kritikus hangoknak, amelyek a vasárnapi pihenőnap miatt elbocsátásoktól tartottak a kereskedelemben, hiszen az intézkedés bevezetése óta is több ezren találták meg a boldogulásukat a szektorban.
A kormány újabb foglalkoztatást segítő programokat indít az év első felében, elsőként a Közfoglalkoztatásból a versenyszférába című segítő program kezdődik el – ezt Cseresnyés Péter kedden sajtótájékoztatón jelentette be.
A február 1-jén induló program tervezett keretösszege 3 milliárd forint, amelynek révén a kormány tervei szerint 20-25 ezren léphetnek át a közfoglalkoztatásból az elsődleges munkaerőpiacra.
Az államtitkár elmondása szerint ha egy közfoglalkoztatott a szerződése lejárta előtt piaci állást talál, akkor havonta felveheti a közfoglalkoztatási jogviszonyból a hátralévő időszakra a foglalkoztatást helyettesítő támogatás összegét is.