Elmaradhat a közfoglalkoztatottak idei béremelése, mivel a kormány még nem döntött róla, így a közmunkások továbbra is havi nettó 52 ezer forintos juttatást kaphatnak – írja a Magyar Nemzet csütörtöki számában.
A lap szerint az előző években már decemberben, a minimálbér-megállapodásokkal nagyjából egy időben döntés született a közmunkásbérek következő évi emeléséről, most azonban ez nem történt meg.
A közfoglalkoztatottak juttatása és a nettó minimálbér közötti különbség így 17 ezerről 20 ezer forint fölé emelkedhet, mivel a minimálbért viszont megemelték.
A közmunkások nettó alapbére nyolc órás munkaidő esetén 51 847 volt. A minimálbér nettója tavaly 68 775 forint volt, ami az idei emeléssel mintegy 72 ezer forintra nőtt – írja a lap.
A lap kitér arra, hogy a idén kormány minden eddiginél több pénzt, 340 milliárd forintot szán közfoglalkoztatásra. Ha a béreket nem emelik, akkor a pluszforrásból a létszámot duzzasztják tovább – írják. Tavaly 270 milliárd forint jutott erre a célra, amelyből 213 ezer ember dolgozhatott – ismertetik.
A Magyar Nemzet beszámolt arról is, hogy a Belügyminisztérium és a Honvédelmi Minisztérium tavaly mintegy négymilliárd forintot költött az általuk alkalmazott közfoglalkoztatottak bérére. A legtöbb közmunkást a rendőrségnél alkalmazták, átlagosan havonta 3165 embert.