Az MTI által megkeresett bankok arról számoltak be, hogy már január első hetében megnőtt az ügyfelek érdeklődése a 2015. december 29-én hatályba lépett új támogatási rendszer iránt. A hitelintézetek egyelőre azon dolgoznak, hogy informatikai és ügyviteli rendszerüket az új feltételrendszerhez igazítsák, valamint felkészítsék ügyintézőiket, mindez azonban néhány hetet is igénybe vehet. A legtöbb bankban az igényeket még nem tudják befogadni, csak információt tudnak adni az új csokról.
Az OTP Bank azt közölte, hogy már intenzíven folyik a támogatás elérhetővé tételéhez szükséges előkészítő munka. Azt írták: a bank a korábbi támogatásokkal és támogatott hitelkonstrukciókkal mindig az elsők között jelent meg, és most is az a célja, hogy a lehető leggyorsabban elérhetővé tegye ügyfelei számára az új támogatási elemeket. Hozzátették azonban, egyetértenek a Bankszövetség azon véleményével, hogy az újdonságok teljes körű nyújtásához kapcsolódó informatikai és ügyviteli fejlesztések február elejéig elhúzódhatnak. Kiemelték, hogy az OTP Bank fiókjaiba látogató, a támogatási rendszer iránt érdeklődő ügyfelek már most megkapnak minden szükséges információt.
Az FHB Bank arról tájékoztatott, hogy elsőként nála igényelhető az új támogatási forma, ráadásul annak valamennyi változata már január 4-től. Az első igényléseket már be is fogadta a bank. Az első lehetséges napra történő bevezetés érdekében intenzív felkészülés zajlott a bankban a múlt év végén. Közölték, egyre több ügyfél érdeklődik. Kezdettől fogva elsősorban a 10+10 milliós konstrukcióra vonatkozik a legtöbb kérdés, de sokan például lakásbővítést terveznek és az építkezést előkészítők is szeretnék a számukra fontos részleteket tisztázni az FHB szakértőivel. Az egyéni építkezők számára érdekes például a szintén most bevezetett áfavisszatérítési támogatás, amely legfeljebb ötmillió forint lehet. A bank eddigi tapasztalatai szerint egyértelműen látszik már, hogy az érdeklődők között nagy az aránya a legalább 2-3 gyermekes családoknak, akik szeretnék kihasználni új lakás vásárlására vagy építésére az új csok nyújtotta lehetőséget, akár a korábban felvett támogatás és az új közötti különbözet összegével is.
Tokodi Gábor vezérigazgató-helyettes elmondta, hogy az új csok első befogadásai már megtörténtek az FHB Bankban és a hét elején tapasztalt fokozott érdeklődés további emelkedésére számítanak. A bank honlapján már elérhető az FHB új csok-jogosultság ellenőrző alkalmazása és kalkulátora. A fővárosban és agglomerációjában, a megyeszékhelyeken, valamint Sopronban egyformán megugrott az FHB Bank fiókjaiban érdeklődők száma. Az FHB TeleBankban az ebben a témában kezelt hívások száma már keddig ezer fölötti volt. Az FHB honlapjának forgalma megötszöröződött az első hét első három napján. Az új csok decemberi bejelentése óta a bank honlapján már több mint hatvanezer egyedi oldalmegtekintés volt a kimondottan a csok-ról szóló FHB oldalakon – közölték.
A K&H Bank arról számolt be, hogy megnőtt az érdeklődések száma az új csok iránt. A K&H-nál várhatóan 2016 január végétől nyújthatóak be az új feltételeknek megfelelő kérelmek mind a csokra, mind az állami támogatású lakáscélú hitelekre. A bank dolgozik a feltételrendszeri változásokon és a részletes folyamatokon, hogy minél előbb benyújthatóak legyenek a kérelmek, azonban több részlet további tisztázására van szükség. Hamarosan elkészítik a módosításokat is tartalmazó ügyféltájékoztatókat és honlap tartalmakat, amelyekből pontosabban lehet majd tájékozódni még az igények befogadása előtt. Addig is megadnak az ügyfeleknek minden tájékoztatást a jelenleg ismert jogszabályi információk birtokában.
Az Erste Bank fokozott érdeklődésre számít a három gyermek után járó 10 millió forint támogatás és a kapcsolódó kamattámogatott hitel iránt, mivel az új otthonteremtési támogatási rendszer az eddigi feltételekhez képest több könnyítéssel segíti a gyermekvállalókat. A változásokkal kapcsolatban érdeklődő ügyfelek tájékoztatására az Erste már felkészítette a fiókhálózatát. Azt ígérik, az átalakításokat gyorsan fogja implementálni a bank és az átalakított termék hamarosan elérhető lesz. Hozzátették: az Ersténél továbbra is felhasználható marad a csok önerőként, vásárlás esetén a vételárnál, építés esetén pedig a költségvetésben.