A pár napig tartó hideg „előcsalogatta” a kátyúkat Debrecen útjain

A debreceni önkormányzat kezelésében 500 kilométer hosszúságú szilárd útfelület van. Ezt négy útellenőr járja folyamatosan, hogy kátyúkat keressen és jelezze azok pontos helyét. A munkások kedd délelőtt a Szent Anna utcán dolgoztak; hideg kátyúzást végeztek. Ez azt jelenti, hogy miután kiszárították a kátyúkat, azt hideg aszfalttal tömik be és döngölik le. Az önkormányzat erre minden évben több tízmillió forintot költ.

Óvatosan az utakon!

Óvatosan az utakon!

– Éves szinten 160-200 millió forint áll rendelkezésre az úthibák kijavítására. Ebből körülbelül a hideg aszfaltos kátyúzás 20 százalékot tesz ki – tájékoztatott Haász Ferenc városüzemeltetési osztályvezető.

A hideg kátyúzás gyors, de nem elég tartós, arra azonban alkalmas, hogy így csökkentsék a balesetveszélyes helyzeteket. A szakemberek szerint a téli aszfaltozás márciusig, áprilisig kibírja, ezt követően pedig az aszfaltkeverő telepek beindulásával jöhet a tartósabb, meleg aszfaltozás a meggyengült utakon.

Az autószerelő műhelyekben télen több munkát adnak a kátyúk okozta károk. Aki szerencsés, megúszhatja 5-10 ezer forintból is, de a korszerű autóknál minél mélyebb a kátyú, annál mélyebben kell a zsebbe nyúlnia a sofőrnek.

– Most már vannak olyan futóművek, amelyek igen sok lengőkarral rendelkeznek, ha ezek az alumínium lengőkarok sérülnek, ott akár már százezer forintig is mehetnek a károk – mondta el Villás Ferenc szervizvezető.

Az autószerelők olyan esetekkel is találkoztak, hogy egy nagyobb kátyúnál a kipufogó is megsérült.