A tájékoztatás szerint egy Miskolc melletti településre bejegyzett társaság cement és ásványolajtermékek forgalmazásával foglalkozott. A cég korábbi ügyvezetője a társaság képviseletét átadta egy 30 éves szlovák állampolgárságú férfinak, hogy strómanként vezesse az üzletet. A társaság működtetését tehát a korábbi ügyvezető végezte ismerőseivel, két férfival és két nővel. A férfiak az üzletkötéseket intézték, a nők pedig az adminisztrációt látták el.
A kft. Lengyelországból ásványolajtermékeket, Szlovákiából cementet szállított Magyarországra.
A magyar és az uniós adószabályok szerint a társaság székhelye szerint volt köteles adóbevallást készíteni és adózni, ugyanakkor több mint egy éven keresztül a negyedéves bevallásokat úgy készítették el, hogy azok vagy nulla vagy csupán pár százezer forint befizetendő forgalmi adót tüntettek fel, a könyvelést valótlan alapbizonylatokra alapítva meghamisították.
Valójában ezen időszakban összesen 113 millió forint általános forgalmi adót kellett volna befizetniük a költségvetésbe.
A vádlottak a pénzt kivonták a vállalkozásból oly módon, hogy a szlovák állampolgárságú ügyvezetővel vetették ki a bankból készpénzben.
Az ügyészség a vádlottakkal szemben, köztük a szlovák ügyvezetővel, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszövetségben és üzletszerűen, folytatólagosan elkövetett költségvetési csalás bűntette, hamis magánokirat felhasználásnak vétsége és a számvitel rendjének megsértése bűntette miatt emelt vádat.
A cselekmény értelmi szerzője, a korábbi ügyvezető, jelenleg külföldön ismeretlen helyen tartózkodik, ellene európai elfogató parancsot adtak ki – olvasható a főügyészség tájékoztatójában.