A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadójának közlése szerint, hogy ezen akciók közül melyiknek célja a biztonsági szolgálatok tesztelése, dezinformálása, melyik netán a rendvédelmi és titkosszolgálati erők kifárasztására tett kísérlet, vagy – mint a szilveszteri kölni eseményeknél – mely cselekmények szólnak a mozgósíthatóság kontrollálásáról, azt az események konkrét ismerete nélkül nem lehet megmondani.
A főtanácsadó kifejtette, a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet fenyegeti a világot: az Egyesült Államokat, de az isztambuli események alapján még nagy muszlim országokat is, és Európa több országában is követtek el támadásokat – késes támadástól, a párizsi merényletekig – az Iszlám Állam terroristái.
Bakondi György kitért a Simicskó István honvédelmi miniszter által kezdeményezett egyeztetésen e héten tárgyalt alkotmánymódosítási javaslatról is, amely a minősített időszakokat kiegészítené a terrorveszélyhelyzettel is. A főtanácsadó közlése szerint ennek célja, hogy rendkívüli események esetén a kormány – a parlament és a köztársasági elnök közreműködésével – tiszta jogi helyzetben a magyar állampolgárok biztonsága érdekében gyors intézkedéseket tudjon hozni.