Az öt színház koprodukciójában készült gyerekdarab január 18-tól január 29-ig több alkalommal lesz látható a debreceni teátrumban. A Csokonai Színház előadásonként harminc hátrányos helyzetű gyermeket fogad. Számos oktatási intézmény, így a halmozottan sérült fiatalok nappali ellátását végző Debreceni Nagytemplomi Református Egyházközség Immanuel Otthona, a tehetséggondozással és személyiségfejlesztéssel foglalkozó Igazgyöngy Alapítvány és Művészeti Iskola is meghívást kapott a zenés gyerekdarabra. Az Egerek első hat előadására debreceni, derecskei, bagaméri, hajdúnánási, hajdúböszörményi és tiszaörsi diákok érkeznek.
Az Igazgyöngy Alapítvány tanulói január 18-án (hétfőn) 10 órától, az Immanuel Otthon fiataljai pedig 21-én (csütörtökön) 14 órától nézik meg a darabot.
Az Egerek egy Romeo és Júlia történet, amely a fehér és a szürke egércsaládok között zajlik egy sajtműhelyben. A gyermekes családok számára is maradandó színházi élményt nyújt a látványos előadás, melyben több színház művészei szerepelnek és egy példátlan szakmai összefogás eredményeként jött létre.A kezdeményezés támogatója a mesejátékot megálmodó Karaván Művészeti Műhely.