A hozzátartozók Bowie hivatalos Facebook-oldalán jelentették be a zárt körű búcsúszertartást, és üdvözölték a zenész tiszteletére meghirdetett koncerteket és rendezvényeket, de hangsúlyozták, hogy azokat tőlük függetlenül szervezik.
A BBC a Daily Mirrorra hivatkozva csütörtökön arról számolt be, hogy a világhírű rockzenészt elhamvasztották New Yorkban, és kívánsága szerint sem a család, sem a barátok nem vettek részt a hamvasztáson. A zenész egyik szóvivője a BBC kérdésére ugyanakkor nem erősítette meg és nem is cáfolta a hírt.
A család Thank you című csütörtöki közleménye szerint magánszertartás keretében búcsúznak el a sztártól, és továbbra is arra kérnek mindenkit, hogy tartsák tiszteletben a család magánéletét a gyász idején. Elmondták továbbá, hogy rendkívül hálásak a világ minden tájáról érkező szeretetért és támogatásért.
Bowie vasárnap hunyt el rákbetegségben, 69 éves volt. Két nappal korábban, a születésnapján jelent meg Blackstar című új albuma, amelyet sokan utólag búcsúként értelmeznek. A lemez valóban tartalmaz olyan sorokat, mint a “Look up here, I’m in heaven” (Nézz ide fel, a mennyben vagyok), ám Tony Visconti producer a Rolling Stone magazinnak azt mondta, az elmúlt hetekben Bowie öt új dalt írt és rögzített.
Arról is beszámolt, hogy körülbelül egy héttel a halála előtt az énekes felhívta őt, és a Blackstar folytatását tervezte. “Azt gondoltam és ő is azt gondolta, hogy legalább néhány hónapja van még. Nem tudom, de azt hiszem, ezután a hívás után nagyon gyorsan rosszabbodhatott az állapota” – nyilatkozott Visconti, aki egyike lesz a New York-i Carnegie Hallba tervezett márciusi Bowie-emlékkoncert fellépőinek.
A zenész rendkívüli élete és munkássága előtt fognak tisztelegni a februári Brit Awards gáláján is.
Mindeközben a Blackstar jó úton halad afelé, hogy Bowie első listavezető albuma legyen az USA-ban, a korong eladásai ugyanis a magasba szöktek a zenész halálhírét követően. A lemez Nagy-Britanniában is a csúcshoz közelít, és a zenész 13 korábbi albuma várhatóan bekerül a top100-as korongok közé.