Mint ahogy arról korábban beszámoltunk január 22-én 17 óra 30 perc körül Debrecenben, egy Nyíl utcai házban találtak rá a rendőrök egy ott lakó 54 éves nő holttestére. A sértett halálát az elsődleges orvosszakértői vélemény szerint idegenkezűség okozta.
Az áldozatot aznap egy rokona akarta meglátogatni, azonban a házba nem tudott bejutni, ezért a rendőrök segítségét kérte. A rendőrök a helyi katasztrófavédelem munkatársainak segítségével bejutottak az ingatlanba, ahol megtalálták az 54 éves áldozatot. A járőrök a házban tartózkodó 60 éves P. Lajost bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt a helyszínen elfogták.
A férfit a magának okozott sérülések miatt a mentőszolgálat munkatársai kórházba vitték. A nyomozók P. Lajost gyanúsítottként kihallgatták, bűnügyi őrizetbe vették, valamint kezdeményezték előzetes letartóztatását, amelyet a Debreceni Járásbíróság január 25-én elrendelt. A bűncselekmény elkövetésének eszközét, egy baltát a nyomozók lefoglalták.
A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja az eljárást a debreceni lakos ellen.