Kitűnő, napsütéses időben és bőven húsz fok felett tombolhatott a kaliforniai Levi’s Stadium igen szerencsés közönsége az észak-amerikai profi amerikaifutball-liga (NFL) idei nagydöntője, az ötvenedik Super Bowl előtt. Persze, azért az NFL szakírója még kielemezte, hogy kis keresztszél várható, meg hogy a denveri kispad jó két órán keresztül a nappal szemben (de sütkérezve!) lesz kénytelen elviselni a döntőt.

Jaj, szegények, alighanem harminc másik gárda szívesen „elkínlódna” azon a napos oldalon. Ők a többiek, akik elhullottak a 2015-ös bajnokság hosszú menetelése alatt. Ide már csak a legjobbak, a Carolina Panthers (NFC) és a Denver Broncos (AFC) jutottak. Hogy megszerezzék a Vince Lombardi trófeát.

Az amerikai himnuszt Lady Gaga szupersztár énekelte el, meglepően konzervatív öltözetben és stílusban. Elhúztak – szokott módon – a vadászgépek is a stadion fölött. A népek bekészítették a hamburgert meg a söröket az ülésük alá. A Carolina megnyerte a pénzfeldobást, és átadta az első támadás jogát a Denvernek.

Gano kirúgását Caldwell a 20 yardos vonalig vitte, aztán az Indianapolis Colts-szal egyszer már Super Bowl győztes Peyton Manning első két passza jó. Majd a negyedik is, aztán két remek futás, és máris a „vörös zónán”, azaz az ellenfél húsz yardos vonalán belülre ér a Broncos. Ahol azért megtorpannak, de McManus 34 yardos mezőnygóljával már az első támadás végén vezet a Denver (0-3).

Pályán végre Cam Newton és félelmetes támadóalakulata, de az első labdaérintés előtti rövid ima sem segít: néhány centiméter hiányzik a harmadik próbálkozás után, így hamar visszaadják Manningéknek a támadás lehetőségét. Jön egy rövid próbálkozás a fehérek részéről, majd a Panthers támadásánál az első döbbenet: egy rossz bírói ítélet után (amit még a bedobott vörös kendő, azaz a visszanézés sem változtatott meg) a harmadik próbálkozásnál odaérnek Newtonhoz, kiütik a kezéből a labdát a saját célterülete előtt, amit Jackson összeszed és bevisz. Nemhogy kivédekezi, de touch downt szerez a denveri védelem (0-10). Az első negyed végéig a védelmek dominálnak, kissé csalódottan vesszük tudomásul, hogy ez sem lesz egy pontzuhatagos, látványos meccs.

A második negyed eleje rögtön rácáfol erre: valami hihetetlen változatos támadó-drive után (remek Newton és Olsen momentumok végén) Stewart ugrik át fél yardról az egymással földharcot vívó tömeg fölött. Megvan a Carolina első touch downja, és a felzárkózás (7-10). Ráadásul Manning újra gyengécske támadójeleket mutat, gyorsan átkerül a labda az erőtől (már) duzzadó Panthers támadóalakulatához. És újra előlép a liga legjobb védelme, gyorsan leveszi a pályáról a párducokat, majd villan a speciális alakulat is: Norwood majdnem visszahordja a puntot. A húszasról indíthat Peyton, eljutnak az ötösig, de ott megtorpannak, még negyedikre sem sikerül a próbálkozás, végül azért egy mezőnygólra jók (7-13).

Aztán jön az őrület! Először a már lámpalázán túlesőnek tűnő Pantherstől várnánk egy eredményes játékot, ám Tolbert kezéből kiütik, majd a Broncos egy remek hosszú futással „lőtávolba” ér. A Carolina húszasáról indíthat Manning, és rögtön dob egy interceptiont. Kevesebb, mint négy perc a nagyszünetig, de Newtonék nem tudnak élni az ajándékkal. Még egy-egy játék itt és ott, többször megnézzük a kék rágógumit Newton szájában, de több pont már nincs.

Szünet, büfé, sör, esztrád műsor, egy kis pihi.

Egyelőre a védelmekről szól szinte minden. Különösen a denverit csodálhatjuk meg ismét: azt követően, hogy két hete otthon szó szerint hidegre tették minden idők talán legjobb irányítóját, Tom Bradyt, most itt a kaliforniai jó időben egy félidő alatt hét ponton tartják az NFC-t szétcincáló, pontzuhatagokkal idejutó Cam Newtonékat. Egészen elképesztő, gyakorlatilag csak egy félidőre vannak attól, hogy egy, mozgásában kissé köszvényes nyugdíjas benyomását keltő irányítónak megszerezzék második Super Bowl győzelmét.

A félidei szuperprodukció ezúttal a Coldplay minikoncertje. A biztos siker érdekében bevetik Bruno Mars „men in black” csapatát, és a nagyon „egydarabnak” látszó Beyoncé művésznőt is. Visszaidézik (képekben) a korábbi döntők show-it is: látjuk többek között a The Rolling Stonest, Madonnát, Jackót, a U2-t, Paul McCartneyt és a többi szupersztárt. Nem valami nagy szám ez a műsor, de mi valójában egy másikra, a focira vagyunk kihegyezve.

Jönnek is a srácok, nyilván a legfontosabb kérdés az, hogy tud-e váltani támadójátékán a Carolina. Ha nem, oda a nagy álom.

Ők kezdik a harmadik negyedet, és az első passz óriási Ginn Jr-nak, 45 yardos előrehaladás. Aztán elkínlódnak egy darabig a Broncos védelmével, 44 yardos mezőnygól kísérlet lesz a végén, de Gano a bal kapufa tetejét találja el. Ilyet is ritkán lehet látni. Ellenben Manningben a szünetben feltölthették az elemeket, mert az első támadás során két kiválót dob Sandersnek. Utána lő még vagy három „vakot”, de egy közeli mezőnygólra jók (7-16). Már kilenc pont a különbség, azaz legalább két labdabirtoklásnyi előny a Broncosnál.

Ötven yardos hosszú passzal indít rögtön Newton. Már a vörös zóna környékén operálnak, de az irányító eladja a labdát, és bár az interceptiont szerző Ward kiejti a tojáslasztit, a Panthers támadói nem tudják összeszedni. Nincs pont, jöhetnek Manningék. Messzire nem jutnak, és nagyon úgy tűnik, hogy irányítójátékos az idén aligha lesz a nagydöntő MVP-je (az alapszakasz legértékesebbje egyébként Cam Newton).

A 2015-ös bajnokság utolsó negyedét a Broncos kezdi, viszonylag jól, mígnem Manning kezéből kiütik a félpálya körül a labdát, jöhet a Panthers. Sok idő már nincs, vagy jönnek a nagy játékok, vagy a nagy blama. A vége egy köztes megoldás: mezőnygól harmincvalahányról, és egy kis kapaszkodás (10-16). Ahogy pörögnek le az órán a percek, úgy válik egyre nyilvánvalóbbá, hogy lassan egy akadémiai bizottságot kellene összehívni a legnagyobb koponyákkal, akiktől arra várnánk valami ötletet, hogy mivel vigasztalhatná magát az a „csóró” semleges szurkoló, aki sokezer dollárt kiadott a helyszínen egy jegyért. A védelmeket lehet ünnepelni, gondolnánk, amikor négy perccel a vége előtt a Broncosé ismét lekapja Newtont, és nagyon közelre, pontosan 5 yardnyira kerülnek a végső győzelemhez. Amit Anderson gyakorlatilag megszerez egy futással, majd nyomnak egy kétpontos ráadást (10-24).

Véget ért tehát Amerika első számú sportágának tavalyi bajnoksága (szeptembertől a következő év februári nagydöntőig tart a szezon), amit most is az Amerikai Főcsoport legjobbja nyert. Tavaly Tom Brady, az idén Peyton Manning mutatta meg (no jó, utóbbi esetében némi jóindulatot tanúsítunk), hogy a feltörekvő irányító titánok megremegnek a végső siker kapujában, míg az „öregekre” lehet alapozni.

Valójában azonban egyértelmű, hogy az idén a rájátszásban fenomenális védőjátékot bemutatni képes Denver Broncos kihasználta egyetlen esélyét: gyakorlatilag az utolsó két mérkőzésen „agyonverték” az ellenfél irányítóját, és belekergették az ellenfelet a vereségbe. A Carolina Panthers nem tudott felnőni a feladathoz, a végén megremegtek, és csődöt mondtak. Korábban megverték azokat a rájátszás menőket (Seattle, Arizona, vagy ez utóbbi a Green Bayt), akik aligha játszottak volna ennyire gyengén a Super Bowl-on. De hát ezt kit érdekel? Ők nem voltak itt, a Carolina igen. Bár alig láttuk őket.

Széles Tamás