A feleslegessé vált elektronikai berendezések – elsősorban számítógépek, kis háztartási készülékek – környezetkímélő ártalmatlanítása, újrahasznosítása fontos feladat. Az AKSD 2005 óta évente mintegy 100 tonna elektronikai és elektromos hulladékot gyűjt be, többek között az iskoláktól.
A billentyűzetek elemei is újrahasznosíthatók
Az újabb akció hamarosan kezdődik, erről beszélt a Debrecen Televízió Esti Közelkép című műsorában Domokos Csilla, az AKSD szóvivője és Fazekas Sándorné, a Gönczy Pál Általános Iskola pedagógusa.
Domokos Csilla elmondta, az elektromos hulladék begyűjtésére többféle törekvésük volt. Korábban a városban több gyűjtőpontot is felállítottak, de ezek nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, ezért próbálták meg az iskolákon keresztül megmozgatni a lakosságot. Az AKSD egyébként is nagy figyelmet szentel az iskolások szemléletét formáló programokra, melyben egyre több intézmény partner.
A hamarosan induló gyűjtésnél mindenféle eszközt be lehet vinni az iskolákba, mely valaha árammal működött, a nagy háztartási gépektől, szórakoztató eszközöktől a kicsikig. A lehetőséggel nem csupán a diákok és szüleik, hanem az adott iskola körzetében élő minden debreceni élhet.
Fazekas Sándorné
A józsai Gönczy Pál Általános Iskola évekkel ezelőtt csatlakozott az akcióhoz, ökoiskola lévén náluk a környezeti nevelés az egyik legfontosabb oktatási-nevelési terület – mondta Fazekas Sándorné. A pedagógus hozzátette, 15 éve minden esztendőben egy napot a szelektív hulladékgyűjtésnek szentelnek, amikor az egész településrész megmozdul, és a gyerekek a szülőkkel együtt gyűjtik össze az újrahasznosítható hulladékot. Az elektronikus hulladékgyűjtéshez tavaly csatlakoztak.
Az AKSD-től szórólapokat kaptak, amiket a gyerekek dobtak be a lakosok postaládáiba, így mindenki értesülhetett a lehetőségről. Ennek eredményeként több, mint 8 tonna elektronikus hulladékot, valamint 7 tonna papírt gyűjtöttek össze. Fazekas Sándornétól megtudtuk, hogy főként nagyképernyős tévéket, billentyűzeteket, kis háztartási gépet vittek be hozzájuk. Volt, aki kétszer is fordult.
Domokos Csilla
Domokos Csilla arról is beszélt, hogy Magyarország évente 125 ezer tonna e-hulladékot „termel”, melynek csak töredékét hasznosítják újra. Hozzájuk évi 350 tonna elektronikai hulladékot visznek be. Sajnos az e-hulladék jelentős része szemeteskukában, szelektív hulladékgyűjtő edények környékén vagy erdőszéleken köt ki, pedig ezek az eszközök veszélyes anyagokat, többek között nehézfémeket tartalmaznak. A szóvivő arra is felhívta a figyelmet, hogy bolygónk energiaforrásai kimerülőben vannak, az elektronikai hulladékok viszont sok olyan anyagot tartalmaznak, melyek apadófélben vannak a Földön. Épp ezért hívják az e-hulladékot a modern kor aranybányáinak. Domokos Csilla elmondta, hogy az e-hulladék gyűjtése és feldolgozása veszteséges üzletága az AKSD-nek, de nem engedhetik meg, hogy ne folytassák ezt a tevékenységüket.
A tavaszi iskolai e-hulladékgyűjtési akció márciusban és áprilisban lesz majd az intézményekben. Az iskolák még most is jelentkezhetnek, számukra ez nem kerül pénzbe, a szórólapokat, a konténert és a munkatársakat az AKSD adja. Azon iskolák, melyek 5 tonnánál több elektronikai hulladékot gyűjtenek, kilogrammonként tíz forint ösztönző támogatást is kapnak a cégtől.
Az e-hulladékot egész évben díjmentesen le lehet adni az AKSD lakossági hulladékudvarában (István út 138.). Arról, hogy az egyes iskolák mely napokon csatlakoznak az akcióhoz, szórólapokon értesítik a környékbeli lakosságot, illetve a cég honlapján és Facebook-oldalán is lehet majd tájékozódni.
A teljes beszélgetés az alábbi videó második felében nézhető meg: