Uniós vezetők megtagadnák a belépést azoktól a menedékkérőktől, akik nem hajlandóak a kérelmet abban az országban benyújtani, ahol először léptek az Európai Unió területére. Az erről szóló nyilatkozattervezet a jövő héten kerül az EU-csúcs résztvevői elé.
A javaslatot azzal indokolják, hogy sok, a háborús konfliktusok elől Európába menekülő ember Görögországban lép először az unió területére, mégsem folyamodik menedékkérelemmel az ottani hatóságokhoz, mert más országba igyekszik.
Guy Verhofstadt, az Európai Parlament liberális frakciójának vezetője levelet küldött az összes EU-tagállam vezetőjének, melyben leszögezte: nincs értelme a csúcstalálkozónak, ha azon semmit nem akarnak megoldani. Két konkrét lépést is felvetett, az egyik, hogy hozzanak létre kétezer határőrből álló, goyrsan bevethető erőt, amely átvenné a görög határ ellenőrzését, a másik, hogy dolgozzanak ki a törökökkel új megállapodást, melynek keretében az uniós forrásokat közvetlenül a menekültek megsegítésére, a török menekülttáborokban élő emberek életkörülményeinek javítására fordítsák.