A magyar frizbisek harmadik alkalommal választottak debreceni játékost az Év Játékosának. Tőzsér Tamás mindössze 17 éves, és ezzel minden idők legfiatalabbjaként érdemelte ki a kitüntető címet.
Tőzsér Tamás
A Magyar Frizbi Szövetség évzáró ünnepségén a 2015-ös esztendő értékelése mellett sor került az év legjeinek elismerésére is. A magyar frizbi csapatok szavazatai alapján az elnökség öt kategóriában adott át díjat a kiemelkedő teljesítményt nyújtó sportolóknak.
Az egyik díjazott a Debreceni Frizbi Sportegyesület versenyzője: az Év Játékosa kategóriában Tőzsér Tamás kapta a legtöbb szavazatot. Mindössze 17 éves, ezzel ő lett minden idők legfiatalabb Év Játékosa. Tamás a Csokonai Gimnázium harmadikos tanulója. Hét éve, tízévesen kezdett ultimate frizbizni, kamasz kora óta kihagyhatatlan tagja a debreceni felnőtt csapatnak. Szerepelt már felnőtt klubvilágbajnokságon, és a magyar válogatott tagjaként a felnőtt Európa-bajnokságon.
A korábbi években kétszer, 2010-ben és 2011-ben választottak debreceni sportolót az Év Játékosának a magyarországi frizbisek. A mostani siker nem előzmény nélküli Tőzsér Tamás számára, 2012-ben ugyanis az Év Junior Játékosának választották.