Debrecenben vasárnap este a görögkatolikus templomban tartották meg az Ökumenikus Imahét programsorozatának első alkalmát.
Elkezdődött az imahét
Vasárnaptól vasárnapig a különböző felekezetű gyülekezetek ökumenikus közösségben tartanak istentiszteleteket és imádkoznak a keresztények egységéért. Palánki Ferenc római katolikus megyéspüspök beszédében azt mondta, Isten nagy tetteit hirdetni kell, mert ezt mindig mindenki megérti, hiszen minden ember – még az is aki nem hisz – vágyakozik a boldogságra. És a boldogság maga Isten.
– MI a templomban, az imádságban, a közösségben, a szeretet közösségében találkozhatunk az Istennel, és akik nem járnak templomba, azok rajtunk keresztül találkozhatnak szeretetével, hangsúlyozta Palánki Ferenc római katolikus megyéspüspök.