gurbangy bejegyzései

Szurkolna a debreceni vízilabdás fiúknak? Nyerjen bérletet játékunkon!

.A megszokotthoz képest ezúttal nem csak a soron következő bajnoki fordulóra lehet jegyet nyerni a Dehir.hu és DVSE közös jegyjátékán. A mostani játékunkon a még hátralévő hazai találkozókra nyerhetnek a játékos kedvű szurkolók-olvasók három darab páros bérletet.

A debreceni vízilabdások nyernének a Fradi ellen (is)

A debreceni vízilabdások nyernének a Fradi ellen (is)

A következő bajnoki meccsét február 13-án, 17 órától játssza majd az FTC ellen a DVSE a Debreceni Sportuszodában. A DVSE jelenleg az ötödik helyen áll, míg a Ferencváros a harmadik az alapszakasz B csoportjában. Az alapszakasz utolsó két fordulójában február 19-én, pénteken, 17.35-től a Honvédot fogadja a DVSE, majd 21-én, vasárnap 17 órai kezdettel a PVSK csapatával küzdenek meg Varga Tamás tanítványai.

Ha nyerni akar egy bérletet a DVSE hazai meccseire, akkor játsszon a Dehirrel.

A legutóbbi meccsét az OSC ellen játszotta a debreceni csapat. Kérdésünk: hány gólt lőtt a meccsen Kállay Márk?

A megfejtéseket február 12-én, pénteken, 11 óráig várjuk, akkor sorsolunk, a nyerteseket rögtön értesítjük. A bérleteken a meccs helyszínén lehet átvenni.

Hogyan játszhatok?
A játékban azok vehetnek részt, akik lájkolják, vagy már régebben lájkolták a Dehir.hu oldalát.
1./ Lájkolja a Dehirt!
2./ Keresse fel a Dehir Facebook-oldalát a www.facebook.com/dehir.hu címen, kattintson az „Új üzenet” gombra, és küldje el a helyes választ a fenti kérdésre.

A Nemzeti Pedagógus Kar elnöke szerint több kérdést kell megoldani

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) költségvetésének áttekintését, az intézmény közbeszerzési törvény alóli mentességét és a nyugdíjas korú pedagógusok helyzetét emelte ki a legfontosabb megoldandó feladatok közül a Nemzeti Pedagógus Kar (NPK) elnöke a köznevelési kerekasztal tárgyalásain.

Az iskolai munkában is voltak fennakadások

Az iskolai munkában is voltak fennakadások

Horváth Péter a Kossuth Rádió 180 perc című szerda reggeli műsorában azt mondta, rendbe kell tenni a Klik költségvetését, mert azt látják, hogy a múlt év őszére elfogyott az intézményfenntartó pénzügyi kerete, ezért a különböző programok megakadtak, és az iskolai munkában is voltak fennakadások. A pedagóguskar elnöke úgy fogalmazott, át kell tekinteni a Klik költségvetését, mert vagy a forrás nem elegendő, vagy azt nem megfelelően használják fel.

Megemlítette azt is, megfontolandó, hogy a Klik mentesüljön a közbeszerzési törvény hatálya alól, mert ez is nehézkessé teszi a szervezet működését. Horváth Péter a nyugdíjas pedagógusok helyzetét is megoldandónak nevezte. Mint mondta, ha egy pedagógus év közben éri el az öregségi nyugdíjkorhatárt, akkor nyugdíjba kell mennie, ami az adott tanévben nagyban nehezíti a feladatellátást vagy a helyettesítés kérdését. A NPK elnöke megjegyezte, ebben partnernek mutatkozott a miniszter.

A köznevelési kerekasztal keddi, alakuló üléséről szólva közölte, a tanácskozáson minden résztvevő elmondhatta, hogy mi a problémája az oktatás ügyével, és nem volt olyan téma, ami fontos lehet, de nem került szóba. Úgy vélte, sikerült kijelölni a megbeszélések tematikáját, és az egyes témák felelőseit.

Fotópályázattal igyekeznek a természetbe csábítani a gyerekeket

A Nyírerdő Zrt. által fenntartott Nagyerdei Erdészeti Erdei Iskola fotópályázatot hirdet „Az ébredő erdő” címmel. A szervezők célja, hogy a diákokat a természetbe csalogassák, s közben felhívják figyelmüket az ébredő természet értékekeire, csodáira.

A pályázaton bármely Hajdú-Bihar megyei általános és művészeti iskola tanulói részt vehetnek. A szervezők azt várják, hogy az alkotások a tanulók egyéni nézőpontjainak és elképzeléseit tükrözzék.  Meg lehet örökíteni például bármilyen erdei csendéletet, állatokat vagy növényeket.

Egy tanuló egy alkotással pályázhat. A fotókat e-mailben kell eljuttatni az Anett.Huszti@nyirerdo.hu címre. Az üzenetben fel kell tüntetni a pályázó nevét, postai címét, iskolája nevét és évfolyamát és a fotó készítésének helyét, időpontját. Az első három helyezettet értékes ajándékokkal jutalmazzák. A beküldési határidő március 31, nevezési díj nincs.

Helybe jött vonattal az elítélt, rendőrök karjaiba szaladt Debrecenben

A rendőrök február 9-én, délelőtt Debrecenben, a Nagyállomáson járőröztek, amikor kaptak egy “fülest” arról, hogy a Budapestről Debrecenbe érkező intercity vonaton egy körözött férfi utazik.

Amikor a vonat megérkezett Debrecenbe, a járműről leszálló utasok között a járőrök meg is látták a 21 éves budapesti férfit, akit elfogtak és igazoltattak. A körzeti megbízottak megállapították, hogy V. Sándor ellen a Debreceni Törvényszék Büntetés-végrehajtási Csoportja elfogatóparancsot adott ki, mert nem kezdte meg a jogerősen kiszabott börtönbüntetésének letöltését.

A férfit a rendőrök bevitték a Debreceni Rendőrkapitányságra, majd átszállították a büntetés-végrehajtási intézetbe.

Egy fotó története: debreceni énekes találkozása a világsztárral

Stefanik Márta tanulmányai alatt egy ideig a Debrecen Televízió riportereként dolgozott. Aztán a Csokonai Színházban, a Kodály Kórusban és a Debreceni Filharmonikus Zenekarban is énekelt, majd a fővárosba vezetett az útja. Ma már a Magyar Állami Operaház kórusának énekkari művésze, azon belül pedig az Erkel kórus tagja.

A kép, ami örök emlék marad

A kép, ami örök emlék marad

Ennek okán megadatott neki a feledhetetlen élmény: olyan produkció részesévé válni, melyben a világhírű tenor, Placido Domingo volt a főszereplő. A fiatal énekesnő az éneklés élményén túl azt is megtapasztalhatta, hogyan viselkedik egy Domingo-kaliberű világsztár a színpadon kívül.

– A találkozás Domingóval nem az én érdemem – szerénykedett Stefanik Márta. – Csak szerencsés voltam, hogy én is bekerülhettem az aznap este fellépők közé, az operaház kórusába. Mert én csak egy kórusénekes vagyok, akinek megadatott ez a lehetőség, hogy olyan emberekkel találkozhat, mint Domingo. Hatalmas élmény volt, hogy hallhattam élőben egy ilyen fantasztikus énekest, hogy mögötte állhattam a kórusban, hogy beszélhettem vele a színfalak mögött, és készíthettem vele egy ilyen képet.

Az énekes hozzátette: minden túlmagasztalás nélkül mondhatja, soha életében nem találkozott hozzá fogható művésszel.

– A közvetlensége, az érdeklődése, a megközelíthetősége, a derűs természete lenyűgöző volt. Mindenkivel kedvesen elbeszélgetett, egy szólistával éppúgy mint egy táncossal, énekkari taggal, vagy éppen fodrásszal, díszletessel. Senkinek nem mondott nemet egy közös képre, a színpadról lejőve nem rohant az öltözőbe, hanem odajött hozzánk beszélgetni. Ez szívet melengető érzés volt, az ember szinte fel sem fogta, mekkora művésszel áll szemtől szembe, olyan közvetlen volt mindenkivel. Persze ezek lopott percecskék voltak csupán, hiszen nem volt túl sok időnk, és a meglepettségtől, az áhítattól kábultan, fülig érő szájjal hallgattuk a mester szavát. Hetvenöt évesen is csodálatosan énekel. Azt kívánná az ember, hogy soha ne hagyja abba..