gurbangy bejegyzései

Az egyeztetések még kezdeti fázisban vannak az új nemzeti légitársaságról

Egy versenyképes piaci stratégiával, fenntartható üzemeltetési modellel rendelkező, a szükséges indulótőkét biztosítani képes üzleti partner elvben sikeresen kísérelhetné meg egy magyar érdekeltségű légitársaság elindítását – olvasható a tárca közleményében.

Az MTI azzal kapcsolatban kereste meg a minisztériumot, hogy az M1 aktuális csatorna hétfői híradójában elhangzott: egy új magyar nemzeti légitársaság alapításáról tárgyalt az NFM illetékese és az orosz Szuhoj repülőgépgyártó képviselője hétfőn Budapesten. A tervek szerint a gyártó hat új repülőgépet és pénzt is adna a légitársaság létrehozásához. A tárca kedden közölte: az orosz repülőgépgyártó által tavaly késő ősszel kezdeményezett egyeztetések kimenetele előre meg nem jósolható. Az együttműködési lehetőségeket a tárca ebben az esetben is kész megvizsgálni, elsősorban a magyar érdekeknek való megfelelés szempontjából. Konkrétumokról azonban még nem esett szó, döntés pedig csak arról született, hogy a tárgyalópartner pontosítja, részletesebben kifejti az ajánlatát – közölte az NFM.

Kifejtik, az Európai Bizottság 2012 elején hozott döntése szerint egy új nemzeti légitársaság létrehozásában az állami vagyon szerepe nem lehet meghatározó, az állam vállalkozói szerepvállalása kizárólag üzleti alapon történhet. Egy új vállalat megalapítása teljes egészében állami forrásokból nem finanszírozható, ahhoz megbízható pénzügyi vagy szakmai befektetőt kell találni.

Kiemelik, hogy Magyarország számos előnyt jelentő adottságot, piaci tényezőt, és lehetőséget tud felkínálni az érdeklődőknek. Ilyen többlet például Budapest gyűjtő-elosztó funkció betöltésére alkalmas földrajzi elhelyezkedése vagy az európai viszonylatban is jó infrastruktúrával és szabad kapacitásokkal rendelkező Liszt Ferenc-repülőtér.

Elhunyt Norman Hudis, a Folytassa-sorozat forgatókönyvírója

Az alkotó családja körében halt meg hétfőn este kaliforniai otthonában – írta közleményében özvegye, Rita Hudis. Hudis Londonban született és újságíróként kezdte pályafutását, mielőtt a filmvilág felé fordult volna. A Folytassa őrmester című 1958-as vígjátékkal szerzett nevet magának. A sorozat második darabjaként 1959-ben bemutatott Folytassa nővér már az év legnagyobb bevételű brit filmje lett. A film azokon a történeteken alapult, amelyeket nővérként dolgozó felesége, Rita mesélt neki.

Hawaii Five-O című produkciókon. Utolsó munkája 2007-ben az Őrült Szentivánéj című vígjáték forgatókönyve volt.

Személyijének elhagyásával segítette a bűnüldözést a debreceni drogos

A Debreceni Rendőrkapitányság szolgálaton kívüli őrsparancsnok-helyettese február 8-án, hétfőn délután arról értesítette szolgálatban lévő kollégáit, hogy egy Debrecen, Jerikó utcában található társasház előtt több gyanúsan viselkedő fiú tartózkodik, akik a gyanú szerint kábítószert fogyasztottak.

A helyszínre érkező rendőrök a lépcsőház előtt igazoltatták a 19 éves H. Zsoltot, akitől ruházatának átvizsgálása után lefoglaltak egy pillangókést. Két fiú menekülni próbált, egyikük a zsebéből alufóliába csomagolt kábítószergyanús zöld növényi származékot dobott el, de elkövetett nagyobb hibát is: közben elhagyta a személyigazolványát és lakcímkártyáját. A járőrök utolérték és elfogták a 22 éves N. Lászlót és a 20 éves B. Ádámot. A Debreceni Rendőrkapitányságra bevitt három helyi lakoson kábítószer gyorstesztet is elvégeztek, ami pozitív értéket mutatott. A nyomozók a fiatalembereket gyanúsítottként hallgatták ki.

A nyomozók azonban nem érték be ennyivel, B. Ádám Jerikó utcai tartózkodási helyén aznap este házkutatást tartottak, ott 120 gramm kábítószergyanús növényi származékot találtak és foglaltak le. A házkutatás közben jött az újabb meglepetés: a lakás ajtaján kopogni kezdett egy férfi, aki a rendőrök kérdéseire összefüggéstelenül válaszolt. Így aztán erős volt a gyanú, hogy ő is be van lőve. És a gyanú be is igazolódott, hiszen a 23 éves hosszúpályi férfi gyorstesztje szintén pozitív eredményt mutatott. A nyomozók L. Gyulát gyanúsítottként kihallgatták, amely során elismerte a bűncselekmény elkövetését.

A beszerzett adatok alapján gyanú merült fel arra vonatkozóan, hogy egy 20 éves helyi lakos is kábítószert fogyasztott, ezért őt a rendőrök február 9-én délután a városban elfogták és a Debreceni Rendőrkapitányságra bevitték, ahol gyanúsítottként kihallgatták. Az S. Imrével szemben alkalmazott kábítószer gyorsteszt szintén pozitív eredményt jelzett.

Az öt gyanúsított az eljárás jelenlegi szakaszában szabadlábon védekezhet.

Negyven fölé emelkedett a tajvani földrengés áldozatainak száma

A helyszínen több mint 72 óra elteltével egyre intenzívebb az összedőlt 16 emeletes épület nagyobb darabjai, szerkezeti elemei és törmelékei közötti kutatás, a súlyos betondarabok mozgatásához immár munkagépeket is használnak. A keresettek listáján még mindig 109 név szerepel, a mentők legalább három helyről életjeleket véltek felfedezni. A kedden megtalált áldozatok között volt egy 27 éves nő és a 3 éves kisfia. Később egy 15 éves fiút is élettelenül találtak meg. A sérültek száma megközelíti az 540-et, körülbelül 90-en vannak még kórházban.

A helyi ügyészség nyomozást indított a Vej-kuan Csinlung lakóparkban lévő toronyház építési körülményeinek tisztázására, mert felmerült a gyanú, hogy az építés – különösen a felhasznált anyagok minőségét tekintve – nem a szabványok szerint történt. Az építtető cég vezetője mellett két másik személy ellen is eljárást kezdeményeztek. Az épületet az 1990-es évek elején húzták fel, és szakértők megjegyzik, hogy azóta már változtak a kapcsolódó építési szabályok. Arra reagálva, hogy a romok között olajoskannákkal megtoldott falrészek váltak láthatóvá, volt aki úgy nyilatkozott, hogy ezeknek nem volt statikai funkciójuk, csupán arra szolgáltak, hogy esztétikai okokból – rejtett módon – megvastagítsák az adott falszakaszt.

A 6,4-es erősségű földrengésről szóló első hírek egyébként tévesen két toronyépület összeomlásáról szóltak, mivel egyes források 16, mások 17 emeletes házat említettek. A hivatalos tajvani média szerint 16 emeletes a szóban forgó épület, amelynek egy alagsori szintje is volt a földszint alatt. Tajvan déli részén hétfőig 68 utórezgést regisztráltak, kedden reggel a sziget keleti felében 5,1 erősségű földmozgást mértek. Anyagi károkról, személyi sérülésekről nem érkezett jelentés.