Különleges jelenség Francis Larson, a magyarul csak alig beszélő utcazenész, aki előtt naponta olykor százan is megállnak. Az ősz első napjával érkezett hozzánk, azóta a városkép része lett, s most első debreceni koncertjére készül. Angol nyelvű beszélgetésünk fordítását olvashatják.
Francis Larson megkedvelte Debrecent
Dehir.hu: Sokszor láttunk, hallottunk már, sokak szemében szinte a belvároshoz tartozol. Áruld el, hogy kerültél Amerikából pont Debrecenbe?
Francis Larson: Chicago mellett, Scottsdale-ben születtem. Fiatalon az arizonai Phoenix mellé költöztem, ott jártam iskolába. Főiskola után Franciaországban folytattam, egy Berné nevű kisvárosban éltem egy évig. Ezután egy nyarat töltöttem Guadelupe-on a Karib-tengeren, onnan Dél-Koreába költöztem. Innen az utam szülőországom másik államába, Minnesotába vezetett, ahol Bemidjiben laktam és tanítottam fél évig. Ezt követte Svájc, s utána Magyarország.
Dehir.hu: Ezek szerint igazán kalandos életmódod van. Milyen ez, és hogyan alakult ki?
Fancis Larson: Kiskoromban egy nemzetközi kórusban énekeltem, ahol többek között egy magyar srác is volt. Minden évben tanulunk külföldi kórusműveket, akkor ismertem fel a nyelvek iránti rajongásomat, ekkor fonódott bennem össze a nyelvtanulás és a zene. Így amikor főiskolás koromban Litvánia fővárosába, Vilniusba utaztam egy költészeti foglalkozásra, természetes volt, hogy a gitáromat is magammal vittem. Odafelé Prágában elfogyott a pénzem, és tanakodásom közepetette találkoztam két walesi lánnyal. Ők álltak elő az ötlettel, hogy ha nálam van a gitárom, miért nem próbálok szerencsét? Így hála a két Sophie-nak, aznap este húsz amerikai dollárnak megfelelő összeget kerestem, melyből meg tudtam vacsorázni. Varsóban is megismételtem a kísérletet, aztán Vilniusba érve megint elfogyott a pénzem – ott már két héten át a zenémből tartottam el magam. Hazámba visszatérve otthagytam a rockbandámat, és úgy döntöttem, így akarok élni – utazó nyelvoktatóként, aki zenéjével járja a világot.
Dehir.hu: Mesélj nekünk az itteni élményeidről! Milyennek látod az országot, a várost, és főleg a debrecenieket?
Francis Larson: Amikor először megérkeztem Magyarországra, nagyon megerőltető volt minden. Beszélek angolul, franciául, tudok pár szót németül, oroszul, koreaiul, spanyolul is valamennyit. De a magyar nyelv a legnehezebb, amivel valaha találkoztam és amíg meg sem tudtam szólalni rajta, nehéz volt megértetni magam. Budapesten többen beszéltek angolul, ha elakadtam, azonnal átváltottak. Debrecenben nem beszélik annyian a világnyelvet, itt rákényszerültem arra, hogy tanulni kezdjek magyarul, hiszen egy jegyet sem tudtam kérni a buszsofőrtől. Az itteniek azonban nagyon vendégszeretőek. Játszottam már Nyíregyházán, Tokajban, Miskolcon, Egerben, Szegeden és Budapesten is – de mindvégig úgy éreztem, hogy itt látnak legszívesebben. Fura, hogy Debrecen Magyarország második legnagyobb városa, mégis elég kisvárosi ahhoz, hogy az emberek ismerjék egymást. Egyszer beléptem egy bárba, és a tulajdonos már kiáltott is, hogy „hé, te vagy az a zenész az utcáról!”. Budapesten ilyen nem hiszem, hogy megtörténhetett volna.
Dehir.hu: Elkezdtél tehát magyarul tanulni. Mit tetszik a legjobban a nyelvünkben és a kultúránkban?
Francis Larson: Legjobban a szólásokat kedvelem. Például itt a „nem hajt a tatár”: elképesztő a történelmi és kulturális háttere. Sok, hasonlóan izgalmas eleme van a magyar nyelvnek. A „vénasszonyok nyara” kifejezés is kedvenceim közé tartozik, ahogy a „több is veszett Mohácsnál” és az „eltűnt, mint Petőfi a ködben” is. Elképesztő, ahogy nyelv és múlt egybefonódik. Amikor magyarul beszélek, sokan mondják, hogy „ügyes vagy”, de én sokkal jobban szeretem a fenti okok miatt a „talpraesett” kifejezést. Hasonlóan érdekes a története annak, hogy miért nem koccintanak sörrel a magyarok. Az itteni irodalommal is ismerkedem, nagyon szeretem Vámos Miklós Apák könyve című művét, amit angolul olvastam. Filmek terén még sok pótolnivalóm van, de a Kontrollt már láttam.
Dehir.hu: És mi a helyzet a magyar zenével? Vannak-e olyan előadók, akiket megkedveltél, és szívesen játszanál?
Francis Larson: A Supernem zenekar számai tetszenek, van, amelyiknek egy-egy részét már el is tudom játszani, de a szövegük nekem nagyon gyors. A Quimby dalait is szeretem, de a szöveggel legtöbbször bajban vagyok, nem hiszem, hogy sokat tudok majd belőlük utcára vinni. A Vad Fruttikat is szívesen hallgatom. Néha hozzám vágják, hogy Magyarországon magyar zenét kell játszani, ilyenkor csak annyit tudok ígérni, hogy próbálkozom.
Dehir.hu: Időd nagy részét kiteszi tehát a muzsika, gyakran naphosszat kint látunk a köztereken. Amikor épp nem énekes-gitáros vagy, mivel foglalatoskodsz?
Francis Larson: Anyanyelvi lektorként dolgozom az egyetemi vizsgaközpontban. Felkészítő kurzusokat is tartok a nyelvvizsga előtt állóknak, és ellenőrzöm a munkatársaim által készített feladatokat, nehogy azok félreérthetőek legyenek, vagy hiba csússzon beléjük. Szabadidőmben legszívesebben olvasok, most éppen a Harry Potter francia változatát. A zenélésből összegyűjtött pénzem egészét arra fordítom, hogy minél több magyar várost, tájat bejárjak, megismerjek. Itteni keresményemből elutazok egy magyar városba, az ottaniból pedig hazajövök. Ezzel szeretném viszonozni az emberek jóságát, hogy az általuk adott pénzből megismerem a hazájukat. Mindemellett foglalkoznom kell a közösségi médiában vezetett oldalammal is, hogy az emberek megtaláljanak, ha kimegyek zenélni.
Dehir.hu: Sokat vagy úton tehát, és még többet találkozol emberekkel. Biztosan sok érdekes sztorid van. Akad emlékezetes élményed, amit szívesen megosztanál az olvasókkal?
Francis Larson: Kettő jut eszembe elsőre. Az egyik egy aranyos kislány volt Debrecenben, aki utánozta minden mozdulatomat, így én gitározás közben direkt erre, arra dőltem, ő pedig mindent utánam csinált. Az eddigi csúcs viszont az volt, amikor Egerben visszasietett hozzám egy fiatalember egy csokor rózsát szorongatva, és megkért, hogy tartsak vele, mert éppen készül megkérni a barátnője kezét. Vele tartottam, és egy szép dalt játszottam a nagy pillanathoz kíséretként, a lány pedig igent mondott. Ezekért az élményekért csinálom ezt.
Dehir.hu: Sokféle zenei stílussal találkozhattál utazásaid során. Milyen műfajokban játszol? Mely dalok azok, amik a közönség kedvencei?
Francis Larson: Mivel a kinyomtatott listámon a dalok ábécé sorrendben vannak, legtöbbször az első oldalról kérnek számokat, mert lecsapnak Adele-ra és Avicii-re. A fiatalok a popzenére szavaznak, mert azt ismerik. De van olyan, hogy csak azt adom elő, amit éppen szeretnék. Olyan műfajokat is kedvelek, amik kevésbé populárisak, ezeket mindig érdeklődéssel hallgatja a közönség. Vicces helyzet szokott kialakulni, amikor egy másik hangszer szólóját szájjal kell előadnom gitárkíséret mellett.
Dehir.hu: Úgy látszik szépen beilleszkedtél a debreceni közegbe. De eddigi kalandjaidat elnézve nem úgy tűnik, mintha sokáig szeretnél itt maradni.
Francis Larson: Ami a közeljövőt illeti, éppen első önálló ingyenes koncertemre készülök. Ezután nem sokkal meglátogat a családom, akikkel majd egy rövid körutazásra megyünk. Május 31-éig szól nyelvtanári szerződésem, utána még egy-két hetet Debrecenben töltök. Júniusban egy bő hónapot szeretnék stoppolva utazással tölteni, és közben zenével keresni a kenyeremet. Csak ponttól pontig sodródni, kipróbálni a tervezetlen utazást. Nem hiszem, hogy a közeljövőben visszatérnék az Egyesült Államokba, az egész életem itt van már velem, jobban vonzanak a skandináv országok, vagy a kelet – például Dubai, Kuvait –, csak megyek a következő kaland után. Úgy érzem, életem végéig egy utazó zenész-angoltanár leszek.
Akit érdekelnek Francis kalandjai, követheti őt Buskabond néven az instagramon, twitteren, snapchat-en, vagy a facebookon. Szerdán este a pedig személyesen is találkozhat vele, ingyenes koncertet ad ugyanis a Csapó utca egyik népszerű szórakozóhelyén.
