szenasimiklos bejegyzései

Jelmezbe öltöztek a mulatni vágyó debreceni fiatalok – fotókkal

De még ők sem gondolhatták, hogy a vártnál is többet kapnak – a program bizonyos részei a középkort követő időszaknak is elébe ugrottak ötszáz évvel. Sőt, olyan vidékekre is kalandra hívta vendégeit a program, amelyek még a reneszánsznak emberének is egzotikus lettek volna.

Fotók: Szebellédi Soma

Fotók: Szebellédi Soma

Az Ifjúsági Ház nagyterme zsúfolásig telt szombaton este, de üresen sem lehetett ráismerni – a régmúltat megidéző faliszőnyegek, díszek várták az érkezőket, akik szintén kitettek magukért: legtöbbjük korhű ruhákban jelent meg, urak és úrhölgyek egyaránt. A teljes jelmezben idejárulók ingyen léphettek be a rendezvényre.

2-2Mikor a nagyteremben elhelyezett padokat már megtöltötték a vendégek, a Fehérlófia Hagyományőrző Íjász Egyesület tagjai rövid bemutatót tartottak az ősmagyar hadviselési szokásokról. S hogy a levegőbe ne csak beszéljenek, suhintottak is korabeli fegyverekkel, azokról történeket meséltek, és szemléltették használatukat.

Galéria megnyitása (56 kép )

Az est résztvevőit Halász D. János igazgató köszöntötte, aki színpadra szólította a rendezvény legnevesebb fellépőit: a Bordó Sárkány együttest, akiket nem kellett sokáig kéretni, elképesztő lendülettel húzták a talpalávalót. Olyannyira, hogy a padok hamar kiürültek, mert a muzsika mindenkit a tánctérre csábított. A zenekar produkcióját támogatta a Deja Vu hastánccsoport és a Sárkánylányok tűzzsonglőrcsapat formációja is, akik nagy merészségről tettek tanúbizonyságot, amikor a zárt térben lángokat gyújtottak. A koncert után az est a jelmezverseny eredményhirdetésével zárult.

Debreceni családi kör: apa, anya és gyerek együtt is csak 52 éves

Világtendencia, és itthon is azt mutatják a statisztikák, hogy egyre tovább élnek szüleikkel egy háztartásban a fiatalok. Az Európai Unióban a 18-34 évesek mintegy fele ide tartozik. Az arányok persze országonként változhatnak: a skandináv államokban az ilyen korú fiatalok legfeljebb negyede lakik a szüleivel. Málta, Szlovákia és Horvátország esetében viszont pont fordított a helyzet: ott csak a 22-30 százalékuk költözött el otthonról. Magyarország is ide tartozik: a 18-34 év közöttiek több mint 60 százaléka a szülőkkel él, és csak később adja a fejét önálló egzisztencia kialakítására, önálló család alapítására.

A Kocsis-család: "nem igazán a kor számít"

A Kocsis-család: “nem igazán a kor számít”

Példa bármire lehet, de ellenpélda is. Itt Debrecenben is. Írásunk hősei még csak 25 évesek, de már komoly közös múltjuk van: 16 évesen megismerkedtek, négy év múlva, 2011-ben összeházasodtak, kisfiuk, Timur pedig most decemberben volt 2 éves. Ők hárman, anya, apa, gyerek, együtt is csak 52 évesek. Milyen az életük? Hogy telnek a hétköznapjaik? Miről álmodoznak, mit szeretnének elérni? Látják-e a jövőt, amikor még tíz, de húsz év múlva is fiatalok lesznek?

Így látja a feleség, Kocsisné Pataky Bettina

Még a gimnáziumban ismerkedünk meg. Miután mindkettőnket felvettek egyetemre és mivel gyakorlatilag 4 éve amúgy is együtt éltünk, megfogalmazódott bennünk a közös élet utáni vágy, azaz elköltözni a szülők nyakáról. Az egyetem ezt a törekvést, és később a gyermekvállalást is támogatta egy jelképes összeggel, ami nagyon szimpatikus gesztus. 
Gergő egyébként fél év együttjárás után megkérte a kezem. Apa ki is nevette. Ki gondolta volna akkor, hogy 8 év múlva mi fogunk rajta nevetni? Egyébként mire oda került a sor, hogy esküvő, addigra már komolyabban vettek mind a szülők, mind a barátok.

kocsisbettiNem a papír tette mássá az életünket, hanem a komoly elhatározás. S ott váltunk igazán felnőtté a boldogító igen után. Albérletbe költöztünk, dolgozni kezdtünk, de maradt időnk és főleg kedvünk egymáshoz. Büszkék voltunk magunkra. Végre úgy élhettünk, ahogy szerettünk volna. 
Én a házasságunk eddigi 4 éve alatt semmilyen hátrányt nem tapasztaltam. Vagy csak olyan könnyedén vettünk az akadályokat kéz a kézben, hogy idővel fel sem tűntek.  
Amit lehet, azt együtt csinálunk. De kell egy kis tér a másiknak. Ezt nekem néha nehéz betartani. A legtöbb barát közös, 8 éve együtt ismerünk meg új embereket.

Gergő történelem-angol szakos tanárnak tanult. Osztott képzésben, ami nem vált be neki. Most, hogy újra osztatlan a tanárképzés, szeretné megcsinálni. Jelenleg rakodó egy nagy cégnél. Nem hangzik olyan jól, mint amilyen. Bőven van ott perspektíva, lehet feljebb jutni, és jó úton halad. 
Én még gyesen vagyok. Tavasztól szeretnék munkába állni, amikor Timur megy bölcsibe. Ha indulna a képzésem, akkor annak is nekifeküdnék. 
A hétköznapokban sokat játszunk, apa pedig dolgozik. Hétvégente végiglátogatjuk a népes családot. 
Buli? Gergő eddig is mehetett, és ha jónak ígérkezett, ment is. Én nyáron voltam oda először, az öcsém születésnapját ünepeltük egy szórakozóhelyen, a szüleim vigyáztak a nagyfiúra. Azóta néha én is csatlakozom a társasághoz, ha csak egy pár órára is. Az is jól tud esni.

Anyósomtól kaptunk egy kis lakást, meg egy kocsit. Nagy szerencsénk van vele. Mondanám, hogy önálló a háztartás, de nem lenne igaz, mert a szülők mindkét oldalról sokat segítenek. 
Olyannyira nehéz, hogy még mindig nem sikerült, de igyekszünk felnőni a feladathoz.

Nem volt tudatos ez az egész, pedig milyen szépen hangzana. De mindenki támogatott. Egy percig nem volt kérdés, hogy mi legyen. Szeretnénk még gyereket, Gergő vágyik (minimum) egy kislányra is.

Mindent meg lehet oldani, arra jut időnk, amire időt akarunk szánni. 
Általában 7 körül kelt a kisfiam. A délelőtt nagy része játékokkal telik. Vannak hagyományos játékai, de jól bánik a tabletre direkt neki letöltöttekkel is. Ha szép idő van, akkor lemegyünk sétálni, focizni, hintázni, hogy jobban aludjon délután. Akkor végre nekiláthatok a ház körüli teendőknek, és egy kicsit magammal is foglalkozhatok. Mivel apa éjszakás, ezért őt akkor keltem, mikor a délutáni alvásnak vége. Délután jövünk-megyünk, intézzük a vásárlást vagy a piszkos anyagiakat. Este fürdetés, aztán egy kis mese és alvás. 
10 év múlva az esetleges kistesók miatt a mindennapjaink nemigen fognak változni. De 20 év múlva is szemtelenül fiatalok leszünk, és miénk lesz a világ…

Így látja a férj, Kocsis Gergely

Az én véleményem az a házasságról, hogy nem igazán a kor számít, hanem a kapcsolat „kipróbáltsága”. Sokfelől hallottuk, hogy fiatalok vagyunk még ehhez, mi meg úgy gondoltuk, hogy négy év együtt igazán nagy idő, és főleg elégséges annak az eldöntéséhez, hogy bírjuk-e együtt jóban és rosszban, egészségben és betegségben, míg a halál el nem választ. 16 éves korunk óta ismerjük egymást, a házasságig eltelt idő alatt pedig jószerivel végig együtt éltünk, hiszen már a kezdetekkor is rengeteget voltam Bettiéknél.

kocsisgeriAz, hogy 20 évesen összeházasodtunk, valóban szokatlannak tűnik, de a mi generációnkban, a Facebook ismerőseink státuszfrissítéseit böngészgetve rá kellett jönnünk, hogy még a saját ismeretségi körünkben sem mi vagyunk az egyetlen példa erre.

A családra egyfajta kényszeredett beletörődés volt jellemző azokban az időkben. Tudták jól, hogy nem hallgatunk a „jó szóra”. A környezetünk, barátaink sokkal könnyebb helyzetben voltak a hozzátartozóknál, könnyebben meglátták a dolog elragadóan romantikus oldalát. Az idősebb ismerősök bölcsen helyeseltek, kiemelve, hogy így kell ezt csinálni, nem szingliskedni, mert hiszen ők is ilyen korán házasodtak a maguk idejében, és nem is értik,  manapság ez miért nincsen így. A fiatalabbak persze azzal voltak el, hogy ez mennyire menő, cuki, felnőttes és király… Úgy általában azt mondhatjuk, hogy a környezetünket sokkal inkább áthatotta az öröm ezzel kapcsolatban, mint a közeli hozzátartozókat, akik persze szintén örültek végső soron, de azt hiszem érthető, ha bizonyos mértékig feszélyezte őket a gondolat. Első körben nem sokat változott az életünk, de ez persze nem tartott sokáig. Albérletbe költöztünk, és a tanulmányaink mellett munkát kellett vállalnunk.

S hogy jelentett-e hátrányt a házasság? Nem igazán. Egy ízben a nagy álláskeresés közepette véletlen pont ugyanazt a helyet vettük célba, és mikor a jelölteket a második körben közösen interjúztatták, meglepve tapasztaltuk, hogy egy helyre megyünk. Itt aztán eleinte okosabbnak láttuk eltitkolni, hogy házasok vagyunk, nehogy ezt a körülményt esetlen negatívan vegyék számításba, miszerint elég egy családból egy embernek kenyeret adni. Persze, később erről a félelmünkről is kiderült, hogy alaptalan.

A munkavállalás óta (bár két közös munkahelyünk is volt) már kevésbé jellemző, hogy mindig mindent együtt csinálnák. Én általában éjszakás vagyok, így kicsit nehéz megoldani a folyamatos együttlétet, bár jó ideje győzködöm magamat, hogy elég az a két órával kevesebb alvás napközben…

Betti védőnőszakot kezdett az egyetemen, majd átment egy másik képzésre, de Timur közbeszólt… Én tanárnak készültem, történelem és angol szakkal, de sajnos, nem csináltam tökéletesen a dolgokat az egyetemen, ráadásul munka mellett túl nagy tehernek éreztem. Az azért tervben van, hogy a régi-új osztatlan képzési formában újra megpróbálkozok a tanulással idén ősztől.

Bettinek az évek során sok hobbija akadt, ez a legtöbbször a mozgás valamilyen formája volt. Jelenleg nem igazán tud ilyesfélét beiktatni, de biztos vagyok benne, hogy ez hamar megváltozik. Tánc, thai-box, éneklés, vagy valami új. Szórakozni elég keveset tud, néhanap elmegy a barátainkkal egy-egy könnyedebb estére, ez azonban azért is olyan ritka mert nem nagyon szereti Timurt itthon hagyni. Az én örökös és a környezetem számára kissé bosszantó hobbim a videojáték. Persze mostanában leginkább hétvégente éjszakánként jut erre idő, hiszen két éjszakás hét között nem akarok átállni nappalos időbeosztásra. Ha egy buli jónak ígérkezik, Betti engedélyével be szoktam adni a derekamat, illetve ha összejönnek a gimnáziumi osztálytársak, mindenképp ott vagyok én is, de összességében azt mondom, én sem bulizok túl sokat.

kocsistimurSokat jelent, hogy édesanyám rendelkezésünkre bocsájtotta saját lakását. Persze, rengeteget segít nekünk a mindennapokban is, ahogyan anyósomék is. Nélkülük azért sokkal-sokkal nehezebb lenne.

Gondolom, Timur tudatosan döntött az érkezés mellett, mi pedig nem lettünk megkérdezve erről. Előbb-utóbb különben mindenképpen szerettünk volna egy kisbabát, így végül is belementünk a kisember ötletébe, hogy ő márpedig megszületik. Szeretnénk még gyerekekt: én hármat szeretnék, lehetőség szerint legalább egy kislányt is, de ha három fiam lesz, az is ugyanakkora öröm lesz…

Mindenre jut időnk, amire akarjuk. Nem mondanám, hogy bármiben is gátat vetne nekünk Timur. Moziba nemigen járunk, de azon kívül, hogy mióta őt is bele kell kalkulálni az egyenletbe, kissé pontatlanabbak vagyunk, úgy érzem elég időnk van bármire, amit kitalálunk.

S hogy milyen lesz az életünk mondjuk tíz év múlva? Remélhetőleg a gyerekeinket terelgetjük a kötelező oktatás rögös útján egy sikeres jövő felé. Stabil egszisztenciával, miközben meleg ölelésébe von minket az időközben elérkezett világbéke… Nyugodt életre vágyok, erre is számítok, ezért igyekszünk tenni. Persze, a korai gyerekvállalásnak megvan az az előnye, hogy miután kirepültek a fiókák, az ember még fiatalnak mondható. De őszintén szólva fogalmam sincs mit fogunk kezdeni a nyakunkba szakadt rengeteg szabadidővel…Valami biztos lesz, egyelőre a jelenre próbálok koncentrálni.

Az Egyetem sugárút járdájának titkai: ahogy a debreceni fotós látja

A város, éhol  élünk, temérdek titkot rejt, amiken szó szerint átlépünk a mindennapokban. Seres Géza fotóművész azonban nem hétköznapi szemmel látja a világot. Sok mindent észrevesz: amit meglát, azt alaposan megfigyeli, s akár le is fotózza. Még a járda rajzolatát is…

Seres Géza képének részlete

Seres Géza képének részlete

Dehir.hu: Úgy értesültünk, hogy különleges, nem mindennapi gyűjtőmunkára vállalkozott. Mi is ez pontosan?

seresSeres Géza: Nemrégiben úgy döntöttem, hogy minden nap teszek egy egészségügyi sétát. Barátom szokását átvéve én is kisétálok Piac utcai lakásomból az Egyetem térig, majd a Pálmát megkerülve hazafelé veszem az irányt. S mivel ugyanott járok minden nap, egyre jobban megismerem a környezetet, amit látok. És amiért nem sietek, van időm nézelődni, körülnézni. Így vettem észre a körülöttem lévő, megbúvó érdekességeket. A járda, amin jártam, és a falak, amik mellett elmentem, helyenként roppant különös rajzolatúak voltak. Úgy döntöttem, hogy sétáim alkalmával megfigyelem és lefényképezem őket.

Dehir.hu: Nap mint nap látunk hasonló jelenségeket az aszfalton, mégsem vesszük észre őket. Mi olyan különleges bennük, amitől fotótémává válhatnak?

Seres Géza: Ezek a minták, repedések, olajfoltok olyanok, mint a tintapaca-, azaz a Rorschach-teszt: nem kifejezetten figuratívak, ki mit lát bennük. Azzal, hogy ezeket leírjuk, saját magunkról számolunk be igazából. Az a jó, ha nincsenek felismerhető alakzatok, mert azok megkötik a képzelőerőt. Nem is szabad túlságosan látszania, hogy például egy repedésről van szó.

Dehir.hu: Meglepő, hogy a képzelőerőt még egy járdáról készült fotó is képes beindítani. Hogyan teszi ezeket a képeket műalkotássá?

Seres Géza: Számítógéppel egyfajta redukciónak vetem alá őket, hogy elveszítsék felismerhetőségüket, azaz megszűnjenek repedésnek lenni, csak rajzolatukat őrizzék meg. Grafikásítom, majd visszalágyítom őket. Ennek eredményeként a képek az előbbiekre emlékeztető személyiségtesztekké válnak.

Dehir.hu: A személyiségteszten kívül van-e még valamilyen célja ennek a készülő sorozatnak? Végtére is Ön fotóművész, biztosan van valamilyen elvontabb üzenete is.

Seres Géza: Volt tíz éve egy hasonló sorozatom, melyet Jorge Louis Borges novellája, az Isten betűje hatására készítettem el. Borges a mágikus realizmus témájában alkotott, sőt, a téma atyjának is tartják – Gabriel García Márquezt is megelőzte. A fenti novella történetében egy bebörtönzött pap fogságában „Isten betűjét” keresi, azt a titkos jelet, szimbólumot, aminek meglelésével visszafordíthatja a világgal történt rosszat, ezzel kiszabadítva magát. Előbb gondolataiban kereste a mágikus jelet, folyók kanyarulatainak alakját, völgyek rajzolatait idézte fel, majd rájött, hogy a vele szembeni cellában raboskodó leopárd szőrében találja az elrejtett jelet, mondatot. Én arra gondoltam, hátha Borges tévedett, és nem a leopárd szőre hordozza az információt, hanem például a fák kérge. És ha az ember ki tud állítani lefényképezett fakérgeket, akkor hátha jön egy néző, aki ráismer, akiben megszólal az üzenet – ez egy értelmes rajzolat, s megfejti a titkot. S mégis, egy-két kéregfotóm majdnem olyan, mint a leopárd mintája. Most úgy gondolom, talán nem a fák kérge rejti Isten betűjét, hanem a járda – és ha én ezt összegyűjtöm embereknek, lehet, hogy jön valaki, aki megkérdezi: „Hát ti nem látjátok, mi van beleírva?”

Galéria megnyitása (5 kép )

Dehir.hu: Mikor láthatja ezeket a munkáit a nagyközönség?

Seres Géza: Tetemes mennyiségű anyag gyűlt már össze egy kiállításhoz. A tervek szerint március 11-én, a Batthyány utcai galériában fogunk kiállítani 18-20 képet, azért csak ennyit, mert ennyi a hely befogadóképessége. Az elkészült alkotások száma ennél sokkal több, most azzal foglalatoskodom, hogy összeválogassam az anyagot.

A dán lányt, aki igazából férfi, Debrecenben is láthatjuk

Tom Hooper rendező filmjeit valami mindig megmenti a középszerűségtől. A király beszéde Colin Firth és Geoffrey Rush bravúros alakításának köszönheti számtalan díját. A nyomorultak musicalváltozatát elvitte a hátán az alapjául szolgáló színpadi mű ereje és népszerűsége, valamint a lenyűgöző, élőben felvett dalbetétek. A dán lány esetében is könnyedén elválaszthatóak a film átlagosságát leplező elemek, ennél a mozinál valahogy mégis minden ilyen részlet sokkal erőteljesebb. Hiába vesszük észre a hibákat, Hooper eléri, hogy a film hamar bekússzon a bőrünk alá, és megmaradjon az emlékezetünkben. Hogy minek, vagy kinek köszönhetően, az már más kérdés.

A dán lány

A dán lány

A dán lány történetét két művész, Einar és Gerda Wegener élete inspirálta. Einar egy „játék” kedvéért nőnek öltözve áll modellt feleségének, Gerdának, akit különös módon inspirál férjének feminin oldala. A férfi női alteregójának nevet is adnak: Lili Elbe. A játék hamar komollyá válik, amikor Einar úgy érzi, sokkal jobban képes azonosulni Lilivel, mint korábbi énjével. Lili elindul a nővé válás hosszú és rögös útján, s egyúttal a transzneműség úttörőjévé válik. Gerda azonban átalakulása után sem hagyja el férjét. A film kettejük különleges és példaértékű szerelmének története.

danlany2Bár A dán lány elsőre merésznek, vagy úttörőnek tűnhet, valójában egy meglepően hagyományos életrajzi film. A mozi sok alkotó kezén ment keresztül az évek során, s több mint egy évtizedig úgy tűnt, nem is fog elkészülni. Az, hogy most mégis a mozikba került a film, egy új, szabadabb és felvilágosultabb világnak köszönhető, melyben már nem számítanak tabunak az olyan témák, mint a transzneműség, vagy éppen a homoszexualitás. A dán lány azonban, főhősével ellentétben, nem ennek az új korszaknak a hírnöke. Sokkal inkább egy olyan mű, ami csak azért létezhet, mert voltak és vannak körülötte olyan alkotások, amelyek már jó előre kitaposták neki az utat. Pedig a forgatókönyv igyekszik elérni, hogy a filmre releváns alkotásként tekinthessünk, de ez sohasem sikerül neki maradéktalanul. A film csak annyiban számít fontosnak, hogy a transzneműségről szabadon, tisztán és mindenki számára átérezhetően mesél. Nem lesz majd alapmű, és nem képes olyan dolgokat nyújtani a témában, amelyek akár képesek lennének az emberek gondolkodását megváltoztatni az adott témáról. Kár, mert megvolt benne a lehetőség.

danlanyMindezeken túl a film önmagában sem vállal túl nagy kockázatot. Kényelmesen, ráérősen lépdel végig Lili és Gerda történetén, mindenféle formai, vagy tartalmi újítás nélkül. Nyoma sincs a Steve Jobs merész formai és képi megoldásainak, vagy a Lincoln elegáns történetvezetésének. A dán lány követi a megszokott, életrajzi filmekben alkalmazott szabályokat, s igazából aki már látott ilyet, annak nem fog meglepetést okozni a mozi. Bár témaválasztásában valóban egyedülálló, ez azonban még nem teszi különlegessé, vagy maradandóvá.

danlany4Mégis működik a film, és ez legfőképpen három dolognak köszönhető. Az első az Tom Hooper rendezése. Akármennyire is középszerűek a munkái, Hooper egyre magabiztosabban áll a kamera mögött, s a fejlődése ebben az alkotásban érhető tetten leginkább. A mozi tobzódik a gyönyörű képekben és harmonikus kompozíciókban, sokszor olyan, mintha egy életre kelt festményt látnánk. Ezzel is illeszkedik a filmbéli festők világához. Másrészről itt van nekünk Eddie Redmayne, aki mindenféle túlzás nélkül tökéletes alakítást nyújt a filmben. Redmayne ugyanazzal a mozgásszakértővel dolgozott, akivel tavaly a szintén lenyűgöző, Oscar-díjjal jutalmazott szerepére készült A mindenség elméletében. Az átalakulása finom és érzékletes, egy percig sem túlzó, vagy éppen magamutogató. Már a film elején, férfiként is meglátjuk benne a nőiséget, és mikor Lili elindul a hihetetlenül nehéz útján, Redmayne szemében és minden mozdulatában megtalálható a karakter eddigi összes megpróbáltatása.

danlany5A film legnagyobb ereje azonban a visszafogottabb karakterben, Gerdában rejlik. Alicia Vikander ugyanis lenyűgöző módon képes megragadni figuráját, s a történet hálátlanabb szerepében is ragyog. A fiatal színésznő az elmúlt pár évben tűnt fel a láthatáron, s már most, huszonévesen is képes olyan erővel és fegyelemmel játszani, amelyet bármelyik, nála idősebb kortársa is megirigyelhet. Megjelenése és alakítása a régi Hollywood nagy színésznőit idézi meg. Ő az, aki összetartja a filmet, s aki a történet igazi főszereplőjének tekinthető.

A filmet tehát megmenti a varázslatosan megkomponált vizualitás, valamint a két főszereplő elhivatott alakítása. Viszont akármennyire is vonják el a figyelmünket a pozitívumok, nem nehéz észrevenni a nagyság mögött rejlő középszerűséget, valamint az innováció hiányát. A dán lány szeretne fontos film lenni, de eközben biztonsági játékot is űz. A néző jól érzi magát a film alatt, azonban a moziból távozva csak a két színész arcát viszi majd magával. Ez veszteség és nyereség is egyszerre, azonban mindenképp szomorú, ugyanis ez a film sokkal több is lehetett volna.

A filmet az Apolló moziban Ön is megnézheti: január 28. és február 3. között 20 órától. Apolló mozi, Miklós u. 1.
el.: +36 (52) 417-847, e-mail: info@fonixinfo.hu . A pénztár nyitva hétfőtől vasárnapig: 12.45–20.45 óra. Jegyek: 2D normál – 860 Ft, 2D gyermek/diák – 760 Ft, 2D csoportos (20 fő felett) – 660 Ft, 3D normál: 1090 Ft, 3D gyermek/diák – 990 Ft, 3D csoportos (20 fő felett) – 890 Ft.

Így fohászkodtak a debreceni templomokban az imahéten – fotókkal

Idén is összegyűltek Debrecen keresztény lakói, hogy egy héten keresztül együtt imádkozzanak. Római katolikusok, reformátusok, evangélikusok, baptisták és görög katolikusok: az ökumenikus imahét során minden nap egy másik helyi templomban gyűltek össze, hogy közös istentiszteleteken vegyenek részt, az alázat és szeretet némaságába burkolózva. Nem véletlenül fogalmazott évértékelő beszédében Papp László, Debrecen polgármestere, hogy „Budapesten kívül nincsen még egy olyan város hazánkban, ahol a hitélet ilyen markánsan jelentkezne”.

Fotók: Szebellédi Soma

Fotók: Szebellédi Soma

Krisztus igéjét hirdették az Attila téri görögkatolikus templomban vasárnap, hétfőn az evangelikus, kedden a nagyerdei református templomban, a Szent Anna székesegyházban szerdán, a Kossuth utcai református templomban csütörtökön, a baptista Imaházban pénteken, és ez lesz a program szombaton 17 órától a Szent László római katolikus templomban, valamint vasárnap a református Nagytemplomban.

A hívő emberek számára felemelő volt ez a hét: a keresztények teljes elfogadásban ültek egymás mellé, s mintha csak ugyanazon felekezet tagjai lettek volna – láthatatlan volt, ki hová tartozik. Egységet alkottak ők, Krisztus követői, s halk tisztelettel adóztak egymás és megváltójuk iránt.

Galéria megnyitása (28 kép )

A január 17. és 24. között meghirdetett programsorozat alkalmain valóságos tömegek jelentek meg, a templomok, imaházak zsúfoltságig megteltek. Minden érkező a helyi szokások szerint imádkozott, a hívők közösen osztoztak az áhítat csöndjében, ahogy egymás szónokait hallgatták, akik hangsúlyozták: fontos, hogy a Krisztusban hívők megőrizzék a keresztény egységet.

Reményik Sándor sorai jól illenek erre a hétre, melynek záróalkalmát a Nagytemplomban tartják: „Uram, olyan egyforma minden szolgád / És oly egyforma minden templomod”…