Ahogy megszokhattuk, a Füredi úti bevásárlóközpontban ismét érdekes program várja a közönséget az elkövetkező napokban: az emberi szervezet működését bemutató kiállításnak ad otthont a Malompark január 25. és 30. között. A rendezvényen rendhagyó módszerrel mutatják be testünk biológiáját – úgy, hogy azt kicsit és nagyok egyaránt élvezzék és érdekesnek találják.

Látványos programot kínál a Malompark

Elfelejthetjük a vitrineket, játékos eszközök segítségével ismerhetjük majd meg nyolc szervrendszerünket. A könnyed sportok kedvelőit várja a szív dobogása pingpong, a kalandorok végigkövethetik az emésztés útját. A látogatók körülnézhetnek a máj raktárban is, áramot fejleszthetnek egy idegsejttel, vagy akár egy kart is mozgathatnak egy izomszalaggal. A fújtató tüdő arra vár, hogy működtessék, a robotkar pedig irányítóit keresi majd. A legkisebbek átbújhatnak az ereken, a nagyobbak megismerkedhetnek az elektromos aggyal, illetve elhelyezhetik a test csontjait a megfelelő helyekre, de lehetőség kívánkozik majd a megfelelő táplálék kiválasztására is.

A szervezők jó szórakozást garantálnak minden érdeklődő korosztály számára a sok-sok ismeret elsajátítása mellett. Várják az érkező családokat és iskolai csoportokat is (utóbbiakat húsz főig, előzetes bejelentkezés alapján) január 25-ödikétől 30-adikáig minden nap 10 és 18 óra között. Bővebb információ: a (52) 745 602 -as telefonszámon.

Ismert és sokoldalú egyénisége a debreceni képzőművészeti életnek Burai István. Gondolnánk, hogy idén tavasszal már 65 éves lesz? Csak így lehet, mert 1951-ben született, itt, a cívisvárosban… Művészeti tanulmányait képzőművészeti szabadiskolában végezte. 1969-1985 között tagja volt a Medgyessy Ferenc Képzőművészeti Körnek és Stúdiónak, ahol Félegyházi László és Bíró Lajos voltak mesterei. 1988-től a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete grafikus szakosztályának illetve Országos Választmánynak tagja.
1998 óta a Magyar Képző-és Iparművészek Szövetsége festőszakosztályának, 2002 óta a Magyar Festők Társaságának tagja, emellett egyik alapítója a Művészek- és Műpártolók Debreceni Egyesületének, az Ajtósi Dürer Grafikai Egyesületnek pedig alelnöke. 1990-1993-ig a Hajdúböszörményi, 2001-2005-ig a Hortobágyi művésztelep vezetője. (Még több mindent megtudhatunk róla abból a könyvből, mely 2014-ben jelent meg, s mely bevezeti az olvasókat e több mint negyven éve alkotó művész világába.)

Burai István képei előtt

Ha szeretnénk felsorolni, hol, s merre szerepelt már tárlatokon alkotásaival, bele sem igen férne ebbe a cikkbe. A Sesztina Galéria látogatói éppen úgy találkozhattak alkotásaival, mint ahogy a Szent József Gimnázium tanulói és tanárai, vagy Paderborn, Debrecen testvárosa műértő közönsége is. Ahogy mindaz, amit valaha festett, rajzolt, vagy szoborként alkotott sem férne el akárhol, hiszen kreatív, termékeny művészről van szó.

Munkáit most a rendhagyó debreceni kiállítóhelyek táborát gyarapító Képnézegető Galériában láthatjuk (ami a Belvárosi Kézműves Étkezdében, a Bajcsy-Zsilinszky utcai Both-Dega Imbiszben található), s ahol azok is belekóstolhatnak a művészet világába Burai István képei segítségével, akik egyébként nem feltétlenül járnak tárlatmegnyitókra. Ahogy a háziasszony, Bothné Dóra megjegyezte, nem csak kenyérrel él az ember, és szükség van arra, hogy a hétköznapokban is feltöltődjünk a szépséggel, a művészettel.

Nem győztük kapkodni a fejünket az esztendő elején: mi van most, 2016-ban megbolondult a világ? Fegyveres rablás, lövöldözés, rongálás, emberrablás – irgalmatlanul sok hír ömlött ránk a bűn világából. S nem is egy távoli kontinensről, egy valószínűtlenül messzi országból, mondjuk Mexikóból, ahol drogkartellek és bandaháborúk tartják rettegésben az embereket, hanem innen, a szomszédból. A Derék utcáról, a Petőfi tér környékéről, Hajdúszoboszlóról, Nyírábrányból…

A Derék utcai történet viszonylag jó véget ért

Csak néhány jellemző hír a sok közül. A Holló János utcán, a parkolóban egy 14 éves srác feltört egy Opel Corsát, bedobott egy kukát a hátsó ülésre, aztán egy ollóval megpróbálta beindítani a járgányt. Nem járt sikerrel, csak ha az volt a célja, hogy hazavágja a gyújtáskapcsolót.

Az új esztendőt „remekül” indította az a fiatalember, akit a mentők hajnalban a berettyóújfalui kórházba vittek: nem hagyta, hogy megvizsgálják, földre lökte az ápolónőt, majd rátérdelt, és ökölbe szorított kézzel meg akart ütni.

Hajdúszoboszlón munkanélküli, símaszkos férfi fenyegette meg az eladót gáz-riasztó pisztollyal. 50 ezer forint volt a zsákmánya, de hamar elfogták.

Nyírábrányban egy 28 éves férfi a a barátnőjét az utcán elkapta, a hajánál fogva a gépjárművéhez húzta, késsel megfenyegette a 17 éves lányt, és berángatta a gépkocsijába, amelyet társa, egy hencidai lakos vezetett. A két férfi a sértettel a helyszínről ismeretlen helyre távozott – azaz elrabolták a lányt. (Később szerencsére előkerült az elhurcolt lány.)

Debreceni sztori volt, ahol vér is ömlött, amikor a főbérlő fel akarta bontani a szerződést. Ez nem tetszett a 26 éves albérlőnek, aki előrántott egy kést, és azzal fenyegetőzött, hogy megöli. Nem volt rest használni a pengét: megvágta vele a főbérlő nyakát.

Vér nem folyt, csak szesz, meg legfeljebb üdítő, ám a nettó károkozás itt is megvalósult: két bakonszegi fiatalember betört egy sörözőbe és egy élelmiszerboltba, egy vendéglő ajtaját pedig megrongálták. Szerencsére a zsaruk hamar nyakon csípték őket is

Ahogy két bátor férfinek köszönhetően az a férfi is rendőrkézre került, aki egy Derék utcai bolt eladóját fenyegette meg. A pisztoly láttán nyilván nem érezhette túl jól magát a boltos hölgy, szerencséjére azonban belépett az üzletbe két vásárló. Láttukra a rabló futásnak eredt, ők azonban utána rohantak, és az sem tartotta vissza őket, hogy az elkövető kétszer is rájuk lőtt.

A lista  nyilvánvalóan nem teljes, de arra alkalmas, hogy gyomron vágja az olvasót: tényleg ilyen erőszakos a világ? Itt, a mi környékünkön is? Azért az nem általános jelenség, hogy pisztolylövések hasítanak a debreceni éjszakába egy lakótelepen. S arról sem gyakran számolhatott be a helyi (vagy akár a hazai) sajtó, hogy egy lányt betuszkoljon egy férfi, s aztán elhajtson vele (valami ismeretlen helyre).

Vajon mi jár az elkövetők fejében, amikor úgy döntenek, hogy most akkor végigcsinálják, bármi is lesz a vége? Tényleg nincs más út, mint betörni, fegyvert fogni, elhurcolni? Lehet ez megoldás, gyógyír bármire is? Mi sodorja ide az embereket? Egy új élet reménye, hogy majd iszonyú sok pénzük lesz és újrakezdhetik? Szerelmi bánat, féltékenység? Lehetetlenség, tehetetlenség? Például mi motiválta azt az embert, aki a Derék utcai boltba betört? Sok pénzt szerezni? Tényleg? Egy kisboltból? Az azért sejthető, hogy ott nemigen vannak súlyos százezrek, millók a kasszában…Vagy a szegénység? A kilátástalanság? Hogy úgy tűnt, nincs más út? De ez hova vezetett? Nyilván lehetünk empatikusak akár az elkövetővel is, de azért ne feledkezzünk meg a boltosról sem. Mit érezhetett, amikor ráfogtak egy fegyvert? Lehet, hogy a rablónak esze ágában sem volt, hogy rálőjön, de attól ez az eladónő még kibukhatott. A fegyver használatával illetve nem használatával kapcsolatban pedig mégis ott van a tény, hogy a férfi rálőtt az üldözőire kétszer is. Csak megijeszteni akarta őket? Vagy megállítani? Akár bármi áron?

Amikor egy 14 éves gyerek feltör egy autót, az nem csak azért nem normális helyzet, mert azt tette, amit, hanem azért is, mert egy ennyi idős srácnak nem biztos, hogy az utcán lenne a helye éjszaka. Van családja? Nem hiányzik otthon? Senkit nem érdekel, mi van, mi lesz vele?

Vagy amikor egy (28 éves) férfi nekiugrik a (17 éves) barátnőjének , akkor azon is el lehet töprengeni, az ilyen gesztusokkal mit lehet elérni. Általánosságban: van olyan férfi, aki elhiszi, hogy az a nő, akinek megtépik a haját, akit megütnek, majd sokkal jobban fogja szeretni azt, akitől a verést kapja? Hogy ez megold bármit is?
Hallottam véleményt miszerint az a baj, hogy a népek a sok hülye filmből veszik az erőszakot. Ott látják a példát, a mintát, onnan nyúlják a recepteket. Mások szerint az a gond, és azért egyre fékezhetetlenebbek a fiatalok, mert már az iskolában sem lehet rájuk szólni. Márpedig aki kiröhögi a tanárt, az nem fog összerezzenni akkor sem, ha rendőrt lát.

Akkor most mi legyen? Legyenek még keményebbek a rendőrök? Nem jó, mert rögtön elkezdődik a vészharag kongatása, hogy túlkapások, erőszak, rendőrállam. Ezzel szemben ha a helyzet nem változik, és a hírek továbbra is arról szólnak, hogy betört, elverte, elvette, megfenyegette, lövöldözött, akkor meg úgy érezheti az olvasó, ez már egyre inkább Dél-Amerika, Mexikó, dzsumbuj, nyócker, vagy amit akartok.

Eszerint maradjunk annyiban, hogy fogadjuk el, ilyen a világ? És lassan még ilyenebb lesz? S ez még mindig jobb, mint amilyen száz, kétszáz, vagy ezer éve volt? És még mindig nem olyan durva, mint amilyennek a Mad Max-filmekben láttuk? Próbáljunk meg örülni ennek? Mondjuk egy olyan hétindító hírrel megtámogatva, hogy robbant és kigyulladt egy autó a Holló János utcán?

Vízpart mellett üdülni minden évszakban csodálatos élmény! Debrecenből nem is kell messzire utaznunk, hogy élvezhessük és felfedezhessük a természet (vízi) kincseit: Tiszacsege 55 kilométerre, nagyjából egy órányira fekszik a cívisvárostól. A halászcsárdájáról ismert város nemcsak nyáron ad lehetőséget a pihenni és hűsölni vágyóknak, hanem télen is lélegzetelállító látványt nyújt.

Tél a Tiszán (Fotók: Szirák Sára)

„ … egy ködbe olvadt álom és való, ha hullt a hó az égből, porcukor volt, s a porcukor az abroszon a hó” – írja Kosztolányi. A 2016-os esztendő is így indulhatott számunkra: az ünnepekre várt fehér hó végre valahára megérkezett, s beborította tájainkat. Ahogyan a nagymamám hokedlijén ülve az asztalra rajzoltam különböző mintákat a kiszóródott porcukorba – almát, házikót, felhőt és napocskát –, úgy gyúrtak hógolyót kezecskéikkel a Tisza-partján a gyerekek. Visongatva kergetőztek: „én nyertem, én nyertem!” – kiáltott az egyik fiúcska, miután messziről eltalálta barátját. Majd az örömujjongás közepette édesapjához szaladt, s kezét fogva, tátott szájjal csodálkozott a hóesésben (is) közlekedő kompon.

A parton csend és nyugalom honolt, csak a lábunk alatt ropogó hó zaja visszhangzott. Zúzmara az ágakon, jégvirágok a talpam alatt. A parton egy fiatalember révedt el a távolba – vele elegyedtem szóba.

„Ritkán járok haza Debrecenből, lassan tíz éve már, hogy oda köt az iskola, egyetem, munka, a baráti kör nagy része. Nehéz volt elszakadni ettől a helytől, de bármennyire ritkulnak és rövidülnek is az itt töltött alkalmak, az talán sosem érezheti magát itt idegennek, akit a gyerekkora ide köt. Turisták járnak a partra a nyári fesztiválokkor: koncertezni, halászlevet, harcsapaprikást enni, üdülni, csónakázni, horgászni – őket vonzza a nyüzsgés. De akik évről évre visszajárnak, akiket tényleg megfog a hely, azok talán a helyiekkel értenek egyet: Csege igazi szépségét a természetközelisége, a Tisza nyugalma adja. Ez talán télen válik a leginkább láthatóvá, amikor elcsendesednek a bulik és színpadok helyszínei” – meséli Levente.

Galéria megnyitása (18 kép )

A tányérokhoz koccanó kanalak összhangja, a kacsák távoli gágogása, s egy messziről felzúgó motorcsónak búgása szűrődik be a beszélgetésbe. És tényleg, mi történik a kacsákkal télen, amikor befagy a tó vize? – szól a Zabhegyező című regény egyik kérdése, s merül fel bennünk is a kérdés a Tisza-parton állva.

(Írásunk akkor született, amikor megérkezett az idei első hó, ami azonban hamar elolvadt. A téli Tisza azonban nem csak akkor tudja elvarázsolni a kirándulásra vágyót, ha fehér a táj. Látványos a jégzajlás, de ha túl tudjuk tenni magunkat a tényen, hogy esik, akkor is fellelhetjük a szépséget a természetben.)

A visszatérő

Már csak homályosan emlékszünk arra a Leonardo DiCaprióra, akiért a Titanic című filmben megőrültek a lányok, a fiúk pedig közutálat tárgyává tették. Mintha az elmúlt egy évtizedben észrevétlenül átalakult volna egy teljesen más emberré. A választott projektek alapján időközben felnőtt azon színészek közé, akiknek nem csak a szerencse, vagy különösen jó érzékkel megáldott menedzserek által jut ki a minőségi felkérésekből. Tudatosan és teljesen érthető módon, finnyásan válogat a forgatókönyvek között. Pedig eddig sem volt oka panaszra. A legújabb filmje, A visszatérő volt az, amin elmondása szerint egy percig sem gondolkodott. A művészvilágban olyan jól ismert emberfeletti kihívások és áldozatok sem riasztották vissza, mint a rendhagyóan hosszú forgatás, vagy a fizikailag megterhelő jelenetek, nyers hús evése, jeges vízben úszás, meg egy jókora szakáll növesztése. (Ez mondjuk nem emberfeletti.) A jeleneteket a kegyetlen amerikai vadonban készítették el. Sokszor hetekig csak gyakorolták egy-egy snitt koreográfiáját, majd megvárták azt az egy órát, amikor a legszebbek a fények. A rendező, Alejandro Gonzáles Inárritu ebben a tekintetben ugyanis nagyon sarkos szakember, a díszletek helyett szívesebben rögzíti a valóságban is érzékelhető szépségeket.

A visszatérő megtörtént események alapján készült. A halálközeli élmények ettől csak még megdöbbentőbbek lesznek. A történet egy férfi küzdelméről szól, aki minden rettenet ellenére megpróbálja túlélni az időjárás és a kegyetlen anyatermészet sorozatos csapásait. Hugh Glass (Leonardo DiCaprio) egy amerikai prémvadász csapattal merészkedik a még feltérképezetlen területek legmélyére, amikor az indiánokat még nem igázták le, és nem zárták rezervátumokba. Brutális harc folyik a területért és a nyersanyagokért. Egy indián kolónia meg is támadja őket, és megtizedeli a csapatot. A túlélőknek pedig valahogy haza kell jutniuk. Glass őrületes kalandokat él át, mindezt jóformán egyedül, hiszen a történet központi konfliktusa az, hogy egyedül hagyják. Köszönhetően a csapattársának, John Fitzgeraldnak (Tom Hardy), aki mindent megtesz, hogy eltávolítsa a férfit. De ennél több fontos részletet nem szeretnénk lelőni.

Alejandro Gonzáles Innárritut a 2014-es Birdman óta zseniként aposztrofálják filmes berkekben. Egy zsákra való díjat vihetett érte haza, többek között két Oscart, és egy Aranyglóbuszt is. A visszatérővel sem lesz ez másként. Jelenleg tizenkét jelölést kapott az Oscar különböző kategóriában. A rendező sajátos védjegye, hogy szembemegy az árral. Nem akarja a történeteit bonyolítani. A belső konfliktusok megjelenítését többre tartja minden felszínes hatáskeltő eszköznél. A valóságábrázolás pedig annyira hitelesre sikerül, hogy a néző már-már úgy érzi, ott áll öt centire a több száz kilós grizzly mellett, és végig kell nézze, ahogy gyakorlatilag félholtra tapos egy védtelen embert. A film intenzitását éppen ezek az elképesztő akciójelenetek alapozzák meg. A háborús vérengzések, a szuper közeli plánokban megmutatott földöntúli fájdalomtól eltorzult grimaszok. Az alkotás művészi jellegét mégsem a tökéletesre szabott látványjelenetek határozzák meg, hanem inkább a szintén kétszeres Oscar díjas Emmanuel Lubezki operatőr munkája. A történetet időközönként megtörik az általa készített festői képek a tájról. Ettől pedig paradox érzése támad a nézőnek, hiszen Glass-t meghurcolja a természet, és mindeközben látjuk, hogy milyen csodálatraméltó és szemet gyönyörködtetően szép.
Az egyik legfontosabb értéke a filmnek a szüzsé minimalizmusa és a vizuális narrációjának gazdagsága mellett, hogy nem szájbarágós. Megmutat részleteket, eszközöket és ad itt-ott némi utalást is a sikeres asszociációhoz, de soha nem tolja erőszakosan a néző arcába, hogy hol vagyunk éppen, vagy hány nap telt el. A jól eltalált ritmus kiválóan működik. Egyszerűen csak érzi a néző, hogy mikor ugrunk az időben anélkül, hogy egy szereplő felhívná rá a figyelmet: „Jaj, már öt napja menetelünk!”.

A visszatérő sok szempontból korszakalkotó film. Természetesen nem mindenkinek való. Nehezen emészthető és igen megterhelő a gyengébb idegzetűek számára. Arra viszont nagy összeget tennénk, hogy DiCaprio végre kiharcolt magának egy aranyszobrocskát.

A filmet az Apolló moziban Ön is megnézheti: február 3-ig 16.30 és 19.45 órától. Apolló mozi, Miklós u. 1. Tel.: +36 (52) 417847, email: info@fonixinfo.hu. A pénztár nyitva hétfőtől vasárnapig: 12.45–20.45 óra. Jegyek: 2D normál – 860 Ft, 2D gyermek/diák – 760 Ft, 2D csoportos (20 fő felett) – 660 Ft, 3D normál: 1090 Ft, 3D gyermek/diák – 990 Ft, 3D csoportos (20 fő felett) – 890Ft.