Szabó Magda 1987-es regénye, Az ajtó egyike az írónő legjobb könyveinek. Nemcsak itthon fogadták jól: 1995-ben megjelent angolul is, 2013-ban megkapta a franciák Femina-díját, 2015-ben pedig a New York Times top 10-es listájára is felkerült. Nem véletlen, hogy 2012-ben Szabó István filmet készített belőle, bár ez az alkotása nem sikerül túl jól. Az ajtó ugyanis erős szöveg, de éppen ezért nem egyszerű a film nyelvére lefordítani. Pedig sikerült két világsztárt is megnyerni a főszerepekre a brit Helen Mirren és a német Martina Gedeck (A mások élete) személyében. Ami nem jött össze a mozivásznon, az összejöhet a színpadon? És vannak-e olyan színészek a Csokonai Színházban, akik képesek jól eljátszani ezt a két makacs embert, Magdát, az írónőt, és Emerencet, a bejárónőt? (Magyarul cselédet…) És a kutyával mi lesz? – tehetem hozzá a kérdést, amit lányom (aki szintén olvasta a könyvet) a mellemnek szegezett, mikor elindultam megnézni az előadást.
Kubik Anna és Varga Klári (fotók: Máthé András)
A regényben ugyanis a kutyának kulcsszerepe van, ahogy az ajtónak is. A kutya beléphet Emerenc ajtaján, ami mindenki más előtt zárva van. Kutya viszont nincs ebben a változatban, ám megértjük nélküle is a filmszerűen, dinamikusan pergő jelenetek során, mennyire nehéz teremtés Emerenc, ez a határozott, kemény alföldi nő, akit sorsa Budapestre sodort. Sok mindent elvett tőle az élet, de a tartását nem, a gerince megmaradt. Meg az, hogy minden szigorúsága mellett is olyan ember, akinek lételeme, hogy másoknak segítsen. S ezzel máris ott vagyunk a történetben. Magda sikeres író, akinek segítségre van szüksége. Valakire, aki rendben tartja a háztartást, amíg ő ír. Ezért nyilván fizetni is fog. A legjobb, akit ajánlanak, az Emerenc. Ám ez a nem túl barátságosan viselkedő nő egy pillanat alatt fordít a helyzeten, és közli, majd ő fogja eldönteni, vállalja-e Magdát és férjét, a szintén értelmiségi Tibort, és ha igen, mennyiért. Az alku megköttetik, Emerenc része lesz Magdáék életének. Sokba nem nézi őket, neki az írás semmi. De Magdát szép lassan megkedveli. (Csak az embert; amit csinál, azt nem.) Ott van velük, takarít, mos, főz, szépen belefolyik a hétköznapjaikba. Néha jobban is, mint azt szeretné Tibor, a gazda, ahogy Emerenc emlegeti.
Egyszer majdnem félbeszakad a közös történet Tibor miatt, aki megunja Emerenc haszontalan és nem túl ízléses ajándékait: a művirágot, a giccses nipp kutyát és a többit. Magda enged férje biztatásának, és visszaviszi Emerenc kerti kis lakásához ezeket a holmikat. Be nem viheti hozzá, odateszi hát a kerti asztalra mindet, bekiabál, hazamegy. Aztán csak visszatér, s nem győz könyörögni Emerencnek, hogy engesztelődjön meg, mert bizony egyre kevésbé vannak meg nélküle.
Edelényi Vivien, Kacsur Andrea, Kubik Anna és Bicskei István
Lassan olyanok már, mint valami különös család. Mint kiderül, Emerencnek nincs is Magdán és Tiboron kívül senkije. Csak egy nevelt lánya, aki külföldön él. De őt nem is látjuk: Emerenc hiába várja egy nap nagy traktával, lelkesen, tőle szokatlanul felvillanyozottan – nem jön el. Talán innentől lesz sokkal szorosabb a kapcsolata Magdával, akiben feléled az együttérzés és a cinkosság ösztöne, mikor látja a máskor hihetetlenül kemény Emerenc összeomlását, és kimegy hozzá éjszaka, hogy úgy enne valamit. S ezzel mégis megtörténik a nagy vendégség, amire az asszony készült. Nem az jött el, akit várt, de van valaki, akit kínálhat, akinek tölthet, tálalhat…
Varga Klári és Kubik Anna
Kutya nincs tehát a Csokonai Színház előadásában, de van két jó színésznő. A különc és végtelenül szigorú, határozott és kérlelhetetlen Emerenc szerepében Kubik Annát láthatjuk. Behozhatatlan előnye Helen Mirrennel szemben, hogy ahhoz az álszent, szürke korhoz, a villákkal és sufnikkal teli hazai kispolgári világhoz, ahol elvtársak és cselédek is éltek, nyilvánvalóan több köze lehet brit kolléganőjénél. Fején az elmaradhatatlan kendővel olyan, mint nagyanyáink és dédanyáink voltak (bár ők talán nem kiabáltak ennyit). Magdát, az írónőt pedig Varga Klári alakítja. Nagyon elegáns, nagyon visszafogott, mégis határozott: látszik rajta, keményen megdolgozott azért, amit elért, hogy eljutott ide, a fővárosba, és befutott író lett. Jó páros ez a két nő ebben a darabban, és Vranyecz Artúrnak is jól áll Tibor szerepe. Ez a férfi ugyan a felesége mellett csak másodhegedűs maradhat mindhalálig, ám legalább azt mondja, amit gondol, s nem mást. Míg Tibor inkább kortársunk, az alsóbb néprétegeket szimbolizáló Sutu szerepében Edelényi Vivien, és a Polettet alakító Kacsur Andrea (m. v.), illetve Jámbor József orvosa jelenlétével inkább azt az időszakot erősíti, amikor a regény játszódott.
És az ajtó? A kopott, öreg ajtó, melyen át senki nem léphet be Emerenc életébe? Ahogy a díszletekért és jelmezekért felelős Berzsenyi Krisztina megálmodta: a címadó ajtó és Emerenc világa az első felvonásban a jobb oldalon áll, balra pedig a modern (leginkább a 90-es éveket idéző) kanapé és asztal, Magdáék otthona. A díszletek a szünet után helyet cserélnek, minden megfordul. E két világ között járnak-kelnek a szereplők, sietnek, kopognak a színpad egyik végétől a másikig. S bár nincsenek sokan, végre nem azt érezzük, mint Szabó Magda történelmi darabjainál, ahol a nagy térben szinte elvész az a két-három, patetikus mondatokat szavaló színész, akik rendre a debreceniség lényegét magyarázzák. Itt ilyesmi nincsen. Itt játék van, aminek mi, nézők is részesei leszünk. Az első felvonás során még nevetünk is. Később Magdával együtt küszködünk, amikor Tibor beteg lesz. S vele, velük őrlődünk akkor is, amikor az addig legyőzhetetlennek, mindenek felett állónak mutatkozó Emerenc leesik a lábáról, és napokig ki sem dugja az orrát. Mi lehet vele? Döntést kell hozni, hogyan tovább, mi legyen. Tényleg fel kell törni az ajtaját? Az ajtót, amin rajta kívül eddig csak egy ember, Magda léphetett be? Meg kell menteni Emerenc életét azon az áron is, hogy a világa darabokra hullik, a macskái szertefutnak, és lerombolunk mindent, ami neki fontos volt? Nem baj, ha napvilágra kerül szégyene, hogy tehetetlenségében, öntudatlan állapotában maga alá piszkolt, s ezt látják majd az orvosok, ápolók, szomszédok?
Varga Klári, Vranyecz Artúr és Jámbor József
S Magda, akinek ekkor – bármennyire is próbálta húzni az időt – a tévébe, a parlamentbe, majd külföldre kellett mennie, jól döntött-e, hogy nem maradt ott Emerenc mellett? Fel kellett volna áldoznia a karrierjét ezért a különös öregasszonyért, aki őt megajándékozta az őszinteségével? S ami ezzel árt: a szeretetével? Le kellett volna mondani Magdának arról, amit az élet pont ekkor kínált fel számára? Hagyni a szakmai karriert, a csúcsot? Hiszen megtett mindent, amit tehetett – legalábbis így mentegetőzött később, amikor meglátogatta a kórházi ágyon fekvő, már nagyon gyönge Emerencet, aki viszont az arcába vágta, hogy ő fordított helyzetben nem hagyta volna cserben Magdát. De valójában kért-e segítséget Emerenc? Igyekezett-e megkönnyíteni azt, hogy őt szeressék?
A halálos ágyán fekvő Emerenc az ismert és elismert írónőt kíméletlenül leiskolázza: nem tud maga szeretni, hülye maga! Magda így megy el tőle, így búcsúznak el egymástól, hogy nem búcsúznak. Lecsendesedik Kubik Anna, Varga Klári, a néző is. Soha többé nem találkoznak: Emerenc meghal, Magda pedig ott marad a karrierjével, az életével, és azzal, hogy nem kapott, nem kaphat feloldozást Emerenctől, aki – a maga módján – őt szerette, s akit ő is szeretett – a maga módján.
Az ajtót színpadra alkalmazta: Adorján Beáta. Rendezte: Naszlady Éva m. v. Bővebben a szereposztásról és a további előadásokról itt olvashatnak.
