Egy nap alatt két felkészülési mérkőzés szerepelt a Loki programjában, mindkét esetben a medgyesi Gaz Metan az ellenfél. A romániai I. ligás vetélytárs elleni első találkozó 1-1-es döntetlennel zárult.
Kétszer is egymásnak esett szombaton a Loki és a romániai Gaz Metan Medias – Fotó: dvsc.hu
Kezdetben a vendégek birtokolták valamivel többet a labdát, a 8. percben a vezetést is megszerezték, ám ezt leszámítva veszélyes lehetőségük nem volt. A hazaiak idővel átvették az irányítást, az első félidő végén már nagy mezőnyfölényben futballozott a DVSC-TEVA. A folytatásban is a Loki dominált, sok helyzetet dolgozott ki, és az egyenlítést is összehozta: a szerb próbajátékos, Nemanja Mladenovics szögletét követően Máté Péter fejelt kapufára, a visszapattanót pedig Szatmári Csaba a hálóba lőtte. Ezután még számtalan lehetőség volt a győzelem megszerzésére, de a helyzetek kimaradtak.
Délután az NB I-es keret többi játékosa kap szereplési lehetőséget a két együttes újabb összecsapásán.
DVSC-TEVA – Gaz Metan Medias 1-1 (0-1)
Debrecen-Pallag. Vezette: Nagy N.
DVSC: Verpecz (Deczki, 70.) – Nagy Z., Szatmári, Máté, Korhut – Bereczki, Ludánszki (Kinyik, 65.), Mladenovics, Ferenczi – Sándor T., Sidibe