Elodázhatatlan, hogy a szakma és a politika képviselői egy asztalhoz üljenek és megállapodjanak az egészségügy rendbetételének nemzeti minimumáról – mondta Lukács László György, a Jobbik országgyűlési frakcióvezető-helyettese sajtótájékoztatóján. Az ellenzéki politikus az orvoselvándorlás megállítását, a kórházak adósságának és a béreknek a rendezését, valamint a hálapénz ügyét jelölte meg a nemzeti kerekasztal legfontosabb témái között. A Jobbik azt szeretné, ha az egészségügyi fórum résztvevői konszenzusra jutnának az akut problémák megoldása érdekében.
Lukács László György
– Hogyha ez a rendszernek a közepe, szíve változatlan és jól van felépítve, akkor az összes többi intézkedés már csak javítani tudja az egyébként általánosan, most már 25 éve rossz állapotban lévő egészségügynek a helyzetét – vélekedik Lukács László György.
A Jobbik felvetéseire Pósán László fideszes országgyűlési képviselő azt mondta: ez csupán pótcselekvés. Eddig is voltak és lesznek is konzultációk az egészségügyben, a kormány pedig 2010 óta folyamatosan konkrét, határozott lépéseket tesz az ágazati problémák megoldása érdekében – közölte a kormánypárti politikus.
Pósán László
Az utóbbi években 95 ezer egészségügyi dolgozó kapott béremelést, miközben az intézmények fejlesztésére is hatalmas összeget fordítottak.
– Az elmúlt években az egész országban az addigi legnagyobb volumenű infrastrukturális beruházás történt. Ez új épületeket, berendezéseket jelent, a munkafeltételek megújítását. A mintegy 500 milliárd forint mind az egészségügyben landolt – hallhattuk a fideszes politikust.
Pósán László hozzátette: januártól 43 ezer ápoló és 18 ezer orvos kap magasabb bért. Emelkedik a szakorvosi minimálbér, a rezidenseket oktató orvosok és a szakvizsgázott fiatal orvosok pedig többlettámogatást kapnak.