Stefanik Márta tanulmányai alatt egy ideig a Debrecen Televízió riportereként dolgozott. Aztán a Csokonai Színházban, a Kodály Kórusban és a Debreceni Filharmonikus Zenekarban is énekelt, majd a fővárosba vezetett az útja. Ma már a Magyar Állami Operaház kórusának énekkari művésze, azon belül pedig az Erkel kórus tagja.

A kép, ami örök emlék marad

Ennek okán megadatott neki a feledhetetlen élmény: olyan produkció részesévé válni, melyben a világhírű tenor, Placido Domingo volt a főszereplő. A fiatal énekesnő az éneklés élményén túl azt is megtapasztalhatta, hogyan viselkedik egy Domingo-kaliberű világsztár a színpadon kívül.

– A találkozás Domingóval nem az én érdemem – szerénykedett Stefanik Márta. – Csak szerencsés voltam, hogy én is bekerülhettem az aznap este fellépők közé, az operaház kórusába. Mert én csak egy kórusénekes vagyok, akinek megadatott ez a lehetőség, hogy olyan emberekkel találkozhat, mint Domingo. Hatalmas élmény volt, hogy hallhattam élőben egy ilyen fantasztikus énekest, hogy mögötte állhattam a kórusban, hogy beszélhettem vele a színfalak mögött, és készíthettem vele egy ilyen képet.

Az énekes hozzátette: minden túlmagasztalás nélkül mondhatja, soha életében nem találkozott hozzá fogható művésszel.

– A közvetlensége, az érdeklődése, a megközelíthetősége, a derűs természete lenyűgöző volt. Mindenkivel kedvesen elbeszélgetett, egy szólistával éppúgy mint egy táncossal, énekkari taggal, vagy éppen fodrásszal, díszletessel. Senkinek nem mondott nemet egy közös képre, a színpadról lejőve nem rohant az öltözőbe, hanem odajött hozzánk beszélgetni. Ez szívet melengető érzés volt, az ember szinte fel sem fogta, mekkora művésszel áll szemtől szembe, olyan közvetlen volt mindenkivel. Persze ezek lopott percecskék voltak csupán, hiszen nem volt túl sok időnk, és a meglepettségtől, az áhítattól kábultan, fülig érő szájjal hallgattuk a mester szavát. Hetvenöt évesen is csodálatosan énekel. Azt kívánná az ember, hogy soha ne hagyja abba..