Emlékszünk még, amikor egy debreceni fiatalembernek szurkoltunk, aki bejutott az X-Faktorba még 2013-ban? Dánielfy Gergő nagyon fiatal volt akkor, de máris komoly eredményeket tudhatott magáénak. Miután 2012-ben a Debrecen Hangja tehetségkutató döntőjében versenyezhetett, egy évvel később kipróbálta magát az X-Faktorban is, ahol a Maroon 5 egyik dalát énekelte el.
Dánielfy Gergely
A színpadot nemcsak énekesként közelítette meg, hiszen a Csokonai Színház nagy sikerű előadásában, a Légy jó mindhalálig című zenés darabban is játszott. Nem mellékesen pedig a Debrecen Televízióval is forgatott, szerepet kapott ugyanis Az ötödik íz című játékfilmben.
Mint írtuk róla, Gergő az éneklés mellett több hangszeren játszik, klarinéton és szaxofonon már korábban megtanult, valamint gitározni és zongorázni is elkezdett.
Nemrégiben dalszerzőként is bemutatkozott, mivel a Youtube videómegosztóra december 4-én kiposztolt Higgy magadban című dal zenéjét és szövegét is ő írta. A hangszerelésben (és a zongora megszólaltatásában) Bögös Attila volt a segítségére. Gitáron, basszusgitáron Kozma Norbert, a dobokon Kurucz Marcell működött közre, a kórusban pedig Papp Georgina, Hamza Sándor Kiss Eszter,Tar Dániel, Szaplonczay Marika és Mészáros Gábor énekelt, a hangtechnika Méhes János, a videó Czinege Róbert munkája.)
A dalt egy hónap alatt ötezernél is többen látták. Csak érdekességképpen: ma Magyarországon aranylemeznek az az album számít, amiből (az online eladásokkal együtt) 2 ezer példány talált gazdára.