Elegancia, jótékonyság, jókedv: ez volt Debrecen bálja 2016-ban – fotókkal

Debrecen Báljához – melyet január 16-án Debrecen önkormányzata, a Debreceni Egyetem, valamint a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara közösen rendezett a Kölcsey Központban – idén is kapcsolódott jótékonysági kezdeményezés. A bál bevételét a kárpátaljai Salánk község óvodájának bővítésére ajánlják fel a szervezők.

Elegánsak és jótékonyak voltak a bál résztvevői

Elegánsak és jótékonyak voltak a bál résztvevői

Amint arról már beszámoltunk, a bál keretében hirdették ki a Debrecen Televízió és a Dehir.hu azon szavazásának abszolút győztesét is, melynek keretében az internetes portál 2015 meghatározó debreceni személyiségeit kereste. (Az eredményekről itt olvashat részletesen.)

varosbalja16cikkbeUgyancsak a város bálján hirdették ki a Debrecen Város Bora 2016 elnevezésű borverseny végeredményét is. A zsűri döntése szerint fehér bor kategóriában Szőke Mátyás és Zoltán 2013-as évjáratú Paskomi Chardonnay-ja lett a város bora, míg vörös bor kategóriában a Bolyki Pincészet és Szőlőbirtok szintén 2013-as évjáratú Cabernet Franc-ja lett a győztes. A város borai a Debreceni Páros Kolbász Kódexét aláíró vendéglátóhelyek italkínálatában fognak szerepelni.

Galéria megnyitása (9 kép )