A rendőrök elfogtak két férfit, akik a megalapozott gyanú szerint egy Böszörményi úti parkolóban bántalmazták a sértettet.
A Debreceni Rendőrkapitányság a 31 éves T. Lajossal szemben súlyos testi sértés bűntett kísérlet és garázdaság vétség, míg társa, a 26 éves Sz. Tamás ellen garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást.
A rendelkezésre álló adatok szerint december 29-én 4 óra körüli a debreceni Böszörményi úton található parkolóban két férfi kiszállt a gépkocsijukból, odamentek egy a parkolóban álló személyautóhoz, majd vitatkozni kezdtek annak sofőrjével. T. Lajos a vita hevében ököllel arcon ütötte a 28 éves sértettet, akit azután társával még többször megütöttek.
A két férfi azt sérelmezte, hogy szerintük a sofőr veszélyesen előzte meg a gépkocsijukat a Nagyerdei körúton, ami miatt követték a járművet a Böszörményi úti parkolóig. A sértett az esetről bejelentést tett a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába. A helyszínre érkező rendőrök igazoltatták a két férfit, akiket elfogtak és bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a Debreceni Rendőrkapitányságra előállítottak. A nyomozók a két helyi lakost gyanúsítottként kihallgatták. A férfiak az eljárás jelenlegi szakaszában szabadlábon védekezhetnek.