A Krónika című erdélyi magyar napilap cikke közli: Romániában a civil szervezetek által létrehozott Koalíció a családért (Coalitie pentru familie) csoport kezdeményezett aláírásgyűjtést tavaly októberben azért, hogy az alkotmány rögzítse: a házasság egy férfi és egy nő szabad akaratából jön létre. Az alkotmánymódosító kezdeményezés november 25-én jelent meg a hivatalos közlönyben. A kezdeményezést az ortodox egyház is felkarolta.
“Az Ószövetség is Ádám és Éva szövetségéről, házasságáról szól, nem Ádám és Béla szövetségéről!” – szögezte le a Krónika megkeresésére Jakubinyi György, a gyulafehérvári római katolikus főegyházmegye érseke. Hozzátette, hogy egyházát nem keresték meg támogatásért a kezdeményezők, de utalt Ferenc pápa állásfoglalására, mely szerint a házasság egy férfi és egy nő életre szóló, felbonthatatlan szövetsége. Hasonlóan nyilatkozott Böcskei László nagyváradi római katolikus megyés püspök is. “A házasságot védeni kell!” – mondta a Krónikának. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke arról számolt be a lapnak, hogy egyházát megkeresték az alkotmánymódosító kezdeményezés támogatásának a kérésével, és az ügy mellé állnak. “Nekünk ez így természetes: a házasság egy férfi és egy nő kapcsolatát jelenti” – idézte a Krónika a püspököt.
Az aláírásgyűjtés kezdeményezőinek május 24-ig kell félmillió aláírást összegyűjteniük az ország megyéinek legalább a feléből úgy, hogy valamennyi megyéből legkevesebb húszezer aláíró legyen. Ha a határidő előtt összegyűlik a megfelelő számú aláírás, népszavazást lehet kiírni a családra vonatkozó jelenlegi alkotmányos tétel módosításáról.
A román alkotmány jelenleg érvényes cikkelye szerint “a család a házastársak szabad akaratnyilvánításából létrejött házasságon” alapul. Ezt a megfogalmazást módosítanák a kezdeményezők úgy, hogy a cikkely a házasság alapjaként “egy férfi és egy nő” szabad akaratnyilvánítását rögzítse.