A Magyar Hirlap Nikoletti Antallal, a londoni székhelyű hitelintézet Magyarországot képviselő igazgatósági tagjával készített interjújában arról számol be, hogy többek között az energia, az energiabiztonság, az infrastruktúra, valamint az innováció azok az ágazatok, amelyekben majd számítani lehet az EBRD befektetéseire Magyarországon.
A szakember hangsúlyozta: jó a kapcsolat a kormány és az EBRD között. Magyarország gazdasági teljesítményének növekedése az egyik legmagasabb az unióban, és a pénzügyi stabilitás jelentősen erősödött az országban. A lassan globális pénzintézetté váló EBRD-nél ezek most a legfontosabb “magyar előnyök” – emelte ki Nikoletti Antal.
Nemrég Magyarországon járt a pénzintézet alelnöke, Betsy Nelson, aki Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterrel is tárgyalt. A legfontosabb téma az volt, hogy az EBRD-nek milyen befektetési lehetőségei vannak. Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank előrejelzése alapján idén a magyar gazdasági növekedés 2,9 százalék lesz, ezzel a májusi előrejelzéshez képest 0,3 százalékkal módosult felfelé a prognózis. A magasabb előrejelzés, a felfelé történő módosítás elsősorban a vártnál nagyobb mértékű belső fogyasztásemelkedést tükrözi, amelyet a munkaerőpiac javulása és a növekvő rendelkezésre álló jövedelem is alátámasztott – közölte Nikoletti Antal.
Hozzátette: a pénzügyi szektor megerősítéséhez hozzájárult a devizahitelek forintosítása, amely sok háztartás életét tette könnyebbé. A munkanélküliségi ráta csökkent, amely az alacsony inflációval és a reálbérek növekedésével együtt a belső fogyasztás növekedését eredményezte. Eközben fontos, hogy nőtt Magyarország energiabiztonsága. Ráadásul hangsúlyos elem az is, hogy hazánk a legjelentősebb versenyképességi programot hirdette meg a kis- és középvállalkozói szektor számára a teljes Európai Unióban.