A Saul fia kapta a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Golden Globe-díjat helyi idő szerint vasárnap Los Angelesben, Nemes Jeles László rendező holokausztdrámája az első magyar alkotás, amely elnyerte a Hollywoodban akkreditált újságírók szervezetének elismerését.
A Saul fia kapta a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Golden Globe-díjat helyi idő szerint vasárnap Los Angelesben, Nemes Jeles László rendező holokausztdrámája az első magyar alkotás, amely elnyerte a Hollywoodban akkreditált újságírók szervezetének elismerését.
“A holokauszt megmutatta, hogy meddig tud fajulni egy civilizált társadalomban a gonoszság, hogy az ember miként tud szörnyeteggé válni” – fogalmazott, hozzátéve, úgy látja, ez a veszély minden korban fennáll. “A jövőben is bekövetkezhet, ha nem figyelünk oda. Elfelejtettük az arcot, az egyes embert, amikor a holokausztot ábrázoljuk. Arra akartam emlékeztetni a nézőket, hogy ez bárkivel megtörténhet, bárki kerülhet ilyen helyzetbe”.
A rendező, aki stábjának, a producereknek, a Magyar Nemzeti Filmalapnak és a film amerikai forgalmazójának is köszönetet mondott a Golden Globe-ceremónia színpadán, azt mondta: “A holokauszt hosszú ideig absztrakció volt, számomra azonban inkább egy emberi arc. Ne felejtsük el ezt az arcot”.
Nemes Jeles László úgy értékelte, fontos a Saul fia észak-amerikai sikere és a Golden Globe-díj, mert felhívja a filmre a világ figyelmét. A rendező megjegyezte, nem számított arra, hogy világszerte ekkora hatása lesz a filmnek.
“Nagyon-nagyon vártuk ezt a pillanatot, meg vagyunk hatva, nehéz szavakba önteni. Hosszú hónapok várakozása, sok-sok díj után egyszer csak valóra vált” – mondta a Golden Globe-díjról Sipos Gábor, az alkotás egyik producere az MTI-nek.
“Úgy gondoljuk, hogy a díjjal a magyar filmművészet ismét a világ figyelmének középpontjába került. Nagyon boldogok vagyunk” – tette hozzá.
A Laokoon Filmgroup gyártásában készült alkotás vezető producere Sipos Gábor és Rajna Gábor, főszereplője Röhrig Géza.
A Saul fiát az elmúlt időszakban számos tekintélyes amerikai filmes szervezett díjazta. A nagy presztízsű National Board of Review of Motion Pictures (NBR), a Los Angeles-i, a New Yorki, a bostoni és a washingtoni filmkritikusok is az év legjobb külföldi filmjének szavazták meg Nemes Jeles László első mozifilmjét azután, hogy a cannes-i filmfesztiválon a zsűri Nagydíja mellett három másikat is elnyert.
A magyar film esélyes arra, hogy jelöljék Hollywood legrangosabb elismerésére, az Oscar-díjra. Az amerikai filmakadémia csütörtökön ismerteti a jelölteket.
*
A Los Angelesben rendezett gálán A visszatérő rendezőjét, Alejandro González Inárritut és a film főszereplőjét, Leonardo DiCapriót is jutalmazták. A drámai alkotások mezőnyében a legjobb női főszereplő Brie Larson lett A szoba című filmben nyújtott megrázó alakításáért.
A vígjátékok között a HFPA a legjobb férfi főszereplő díját a Mentőexpedíció hősének, Matt Damonnak ítélte oda, a színésznőknél pedig Jennifer Lawrence, a Joy című film főszereplője diadalmaskodott.
A mellékszereplők közül Kate Winslet és Sylvester Stallone kapott díjat, a brit színésznő már a harmadik Golden Globe-díját vehette át a Steve Jobs című filmben nyújtott alakításáért, a veterán amerikai színész viszont csak az elsőt. Stallone a Creed – Apollo fia című film Rocky Balboájaként részesült az elismerésben, amelyre 1977-ben már jelölték az első Rocky-film forgatókönyvéért. A sztárt állva ünnepelték kollégái.
A legjobb forgatókönyv a Steve Jobs-film szkriptje lett Aaron Sorkintól, a legjobb betétdalnak pedig a 007 Spectre – A Fantom visszatér címdalát, a Writing’s on the Wallt választották. A legjobb filmzene Ennio Morricone munkáját dicséri, a világhírű 87 éves olasz zeneszerző évtizedek után komponált újra westernfilmhez, Quentin Tarantino Aljas nyolcas című alkotásához. Morricone távollétében a díjat a rendező vette át. Az animációs filmek között a Pixar stúdió műve, az Agymanók nyert.
A televíziós alkotások mezőnyében a legjobb drámai sorozat a Mr. Robot, a legjobb vígjátéksorozat a Mozart in the Jungle lett.
A drámai sorozatoknál Jon Hamm, a Mad Men – Reklámőrültek sztárja kapta a legjobb férfi főszereplőnek, Taraji P. Henson pedig a legjobb női főszereplőnek járó díjat, az Empire című sorozatért. A komédiáknál ugyanezeket a kategóriákat Gael García Bernal, a Mozart in the Jungle és Rachel Bloom, a Crazy Ex-Girlfriend főszereplője kapta.
A legjobb minisorozat vagy tévéfilm a Hilary Mantel Farkasbőrben című könyvsikerét feldolgozó Wolf Hall lett. Ugyanebben a műfajban a színészek között Oscar Isaac, a Mutassatok egy hőst főszereplőjét díjazták, a színésznőknél pedig a világhírű énekesnő, Lady Gaga kapta a földgömböt mintázó szobrocskát az Amerikai horror történet Hotel című évadában nyújtott alakításáért.
A televíziós műfajban a mellékszereplők között Christian Slater és Maura Tierney gazdagodott Golden Globe-díjjal, előbbi a Mr. Robot, utóbbi a The Affair című sorozatban nyújtott alakításáért.
A Cecil B. DeMille-életműdíjat Denzel Washington vehette át.