A MÚSZ annak ellenére megadta a többszörös világ- és Európa-bajnok Hosszúnak a versenyengedélyt a hétvégi austini Arena Pro Gálára, hogy a sportoló – a szövetség szerda délelőtti közleménye szerint – a szabályoktól eltérően előzetesen nem egyeztette szándékát Kiss László szövetségi kapitánnyal, majd azzal a felkínált lehetőséggel sem élt, hogy legalább az Egyesült Államokból telefonon forduljon hozzá, ezzel is elősegítve a mielőbbi megbékélést.
“Nem érzem úgy, hogy vereséget szenvedtünk ebben a játszmában vagy ütközetben. Nekünk az a vereség, ha ő veszít, és az a győzelem, ha ő nyer. Ez nem presztízsharc” – mondta Gyárfás az M4 Sporton. Kifejtette: szerették volna elérni, hogy Hosszú felhívja Kiss Lászlót, és azt hitték, ez megtörténik, ha a versenyengedély feltételeként szabják a sportoló számára.
A MÚSZ elnöke kitért a csütörtöki M4 Sport – Az Év Sportolója Gálára is, amelyen Hosszú az amerikai verseny miatt nem lesz jelen, pedig kategóriájában ő is szerepel a három jelölt között. Gyárfás úgy fogalmazott: szerették volna, ha az úszónő részt vesz a Nemzeti Színházban sorra kerülő ünnepségen, de elfogadják a távollétét, amennyiben ez szolgálja jobban a felkészülését. Elárulta: nem tudja, hogy az amerikai versennyel való véletlen egybeesésről, vagy Hosszú tudatos döntéséről van szó, és a szövetség azt sem tudja, mikor érkezik haza Austinból.
Az elnök reményét fejezte ki, hogy Hosszú Katinka részt vesz a nemzetközi szövetség (FINA) díjátadó gáláján, amelyet január végén Budapesten rendeznek.
Hangsúlyozta: ami a versenyző karácsony előtt megfogalmazott elvárásai kapcsán elhangzott, “mindenre azt mondtuk, hogy rendben”. Az elnök egyben kitért rá, hogy boldogan leülne egyeztetni Hosszúval, és a szövetségben rajta kívül is “mindenki mindenre kész”, hogy megoldja a kialakult helyzetet.
Gyárfás arra utalva, hogy Hosszú – akinek a férje, egyben edzője, Shane Tusup amerikai állampolgár – ingyen nem volt hajlandó szerepelni a 2017-es budapesti világbajnokság reklámfilmjében, kifejtette, hogy az Egyesült Államokban “egy fillért sem fizet a kormány” közvetlen támogatásként a sportolók számára.
“Ott a szponzorok finanszíroznak, nálunk viszont milliárdos támogatások érkeznek a kormánytól, a Magyar Olimpiai Bizottságtól, az adófizetők pénzéből. Mindenkit segítenek, így Katinkát is, de ezzel bizonyos kötelezettségei is adódnak a versenyzőnek” – mondta.
Hosszú Katinka először karácsony előtt tartott sajtótájékoztatót, amelyen kifejtette, hogy elégedetlen a MÚSZ teljesítményével és hozzáállásával. Kritikáit múlt szerdán, ugyancsak sajtótájékoztatón megismételte, egyben kijelentette: nem fogadja el azt a szerződést, amelyet a szövetség ajánlott számára decemberben.
A múlt szerdai sajtóeseményre Kiss László is elment, ám utána hiába próbált beszélni az úszóval, Hosszú elhagyta a helyiséget. A kapitány az ügy folyományaként csütörtökön lemondott posztjáról, de vasárnap Gyárfás Tamás MÚSZ-elnök közölte, hogy meggondolta magát a szakember és folytatja a munkát.