A város bálján adták át az év emberének járó díjat. A Dehir.hu és a Debrecen Televízió közös szavazása alapján Herdon István, a Xanga cégcsoport elnök-vezérigazgatója először a gazdasági szereplő kategóriában, majd az összesített eredmények alapján is nyert: ő vehette át az év embere díjat. Egyebek mellett a városban végzett munkahelyteremtést és a reptéren történt fejlesztéseket ismerték el a munkájával kapcsolatban.
Herdon István
A DTV Esti Közelkép című műsorában a díjazott elmondta, nagyon meglepődött azon, hogy a zsűri és az olvasók, nézők őt választották meg az év emberének. Mint hozzátette, szerinte a közvélemény számára a reptéri fejlesztések voltak a leginkább érdekesek, noha nem csak ott, hanem az ipari parkban is történtek komoly beruházások. Elmondta, az emberek értékelik ezt a fajta aktivitást, szeretik látni a fejlődést. A Xanga cégcsoport a reptéren és a Határ úti ipari parkban 2011 óta fejleszt, párhuzamosan végeznek ezeken a területeken nagy értékű beruházásokat. Az ipari parkban 35 ezer négyzetméteren történtek gyárépítések, míg a reptéren 27 ezer négyzetméter áll rendelkezésre.
– Ahhoz, hogy igény legyen a reptér aktivitására, munkahelyek kellenek, fizetőképes keresletre van szükség. A városba betelepült külföldi cégek aktív kapcsolatot tartanak az anyacégükkel, illetve a partnereikkel, a jelentős forgalomnövekedést a reptéren annál könnyebb lesz elérni, minél több vállalkozás érkezik a városba – hangsúlyozta.
Herdon István elmondta, a termelőtevékenység aktivitása indokolta a logisztikai szolgáltatások fejlesztését, az igény nagy volt rá a vállalkozások részéről, a város fejlődésének elsődleges feltétele pedig az, hogy egy működő repülőtér legyen a régióban.
Hangsúlyozta, a becsült forgalmi adatok alapján 170 ezernél is több utas fordult meg tavaly a reptéren, 2016-ra azonban megdupláznák ezt a számot, 350 ezret meghaladó utas számot akarnak elérni. Mint mondta, az elmúlt években sokat dolgoztak azon, hogy járatokat indítsanak külföldre, ezek mára megerősödtek, ráadásul december 16-tól bázisreptér lett a debreceni. Herdon István hozzátette, a jelenleginél több járatot nagyon nehéz beindítani, de ahogy a mostaniak teljesítenek, annak megfelelően megvizsgálják, lesz-e lehetőség újabbakra.
Több utashoz nagyobb terminál kell, aminek építése már folyamatban van.
– Lényegében egy úgynevezett logisztikai inkubátorházat alakítunk ki, ehhez hatósági engedélyeztetésre lesz szükség. Az épület egyik részén lesz a terminál, a másik részét logisztikai cégek használhatják majd. A nyári charterszezonra mindenképpen szükség lesz az új terminálra, hiszen a mostanival már nehezen lehetne kiszolgálni az utasokat – mondta.
Az ipari parkkal kapcsolatban elmondta, a terület 120 hektáros, jelenleg 95 hektár tele van, mintegy 25 hektárnyi szabad hely van még, ahova 10-15 közepes méretű, vagy kevesebb, de nagyobb gyár települhet. Jelenleg 48 vállalkozás van bent, 5500-6000 munkavállaló dolgozik az ottani cégeknél.
– Nagyon magas a hozzáadott érték, sok diplomás helyezkedett el az ott működő vállalatoknál, országos viszonylatban is igazi unikum, kiemelkedő jelentőségű a park. A szabad helyekre termelő cégekre van szükség, speciális infrastruktúrát alakítottunk ki, bár befejezni teljesen nem lehet a parkot, mivel az ottani cégeknek is vannak növekedési igényeik, de van egy víziónk arról, hogy milyen körülményeket akarunk kialakítani 2-3 éven belül. Normális növekedési ütemben teljesen be fogjuk telepíteni a Határ úti területet 2018-ra. A várossal egyeztetve újabb helyszínt keresünk, ez a repülőtér közelében lehet, már el is kezdtük az egyeztetéseket – mondta Herdon István.