Azt írták, hogy idén január és október között 76 ezer 531 gyermek született, ami fél százalékkal több, mint tavaly. A halálozások száma 109 ezer 822 volt, ami 5,5 százalékos emelkedést jelent. A természetes fogyás 33 ezer 291 volt, ami 5382-vel több az egy évvel korábbinál.
Illusztráció
A születésszám az év hat hónapjában emelkedett, négyben pedig alatta maradt a 2014-esnek. A legnagyobb mértékű növekedést januárban, a legjelentősebb csökkenést pedig júliusban regisztrálták az előző év azonos hónapjaihoz képest.
A halálozások száma az év hat hónapjában emelkedett, négyben mérséklődött 2014 azonos időszakához képest. A január-februári jelentős halálozási többletben a tetőző influenzajárvány és az előző év alacsony bázisértéke is közrejátszhatott – jegyezték meg, hozzátéve: a július-augusztusi, átlagosan 6,7 százalékos emelkedés hátterében a hőhullámok halandóságra gyakorolt kedvezőtlen hatása állhat. A szeptember-októberi időszakban ugyanakkor átlagosan 6,9 százalékkal kevesebb elhunytat regisztráltak, mint egy évvel korábban.
Mivel a halálozások száma nagyobb mértékben emelkedett, mint a születéseké, így a természetes fogyás a 2014. január-októberi 27 ezer 909-cel szemben 2015 első tíz hónapjában 33 ezer 291-re nőtt.
A 2015. január-októberben anyakönyvezett 40 ezer 845 házasságkötés nagymértékben, 16 százalékkal haladta meg a bázisidőszaki értéket. A házasságkötések száma mind a tíz hónapban felülmúlta az egy évvel korábbit.
Ezer lakosra 9,3 élveszületés és 13,4 halálozás jutott. Míg előbbi értéke nem változott, utóbbi 0,7 ezrelékponttal volt magasabb a 2014. január-októberinél. A természetes fogyás mértéke 0,7 ezrelékponttal 4,1 ezrelékre emelkedett. Az év első tíz hónapjában ezer élveszületésre 4,2 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,5 ezrelékpontos csökkenést jelent az előző év azonos időszakához viszonyítva – olvasható a népmozgalmi tájékoztatóban.