A 2008-as gazdasági világválságra mindenki emlékszik. Nincs ugyanis történelmi léptékű, több száz éves távolságban. Arra viszont biztosan kevesen, hogy valójában mi húzódott több jelentős cég csődbe zuhanása mögött, hogyan kerültek tömegek az utcákra és veszítették el olyan sokan az állásukat. A nagy dobás című film mikro-közelségből mutatja meg a válság kiváltó okait – olyan embereken keresztül, akik vagy hasznot akartak húzni ebből a helyzetből, vagy már egészen korán meglátták az intő jeleket.

A nagy dobás

A tőzsde és a Wall Street terepe nem mindenkinek való. Jól mutatja ezt, hogy az összes karakter magánélete hanyatlik, miközben karrierjük köré fonódik hétköznapjaik minden fontos rezdülése. Az alkotás végigvezet minket a válság előtti időszakon, és próbálja megértetni velünk a kemény tőzsdei, pénzintézeti szakzsargont. Ha kell, Selena Gomez popsztár magyarázza el nekünk egyszerűsítve a CDO fogalmát, vagy egy sztárséf azt, hogy mit jelent a jelzálogkötvények „shortolása”.

Adam McKay eddigi munkássága inkább Will Ferrel köré szerveződött, akiről köztudott, hogy nem sűrűn készít ennyire komoly alkotást. (Pancser police, Képtelen kampány, Keményítőkúra) Ezért is meglepő, hogy milyen jó munkát végzett a rendező ezzel az igaz történeten alapuló mozival. Arról nem is beszélve, hogy az elképesztő celeb-cameo bebiztosította számára a megfelelő nézőszámot. Ryan Gosling narrálja a filmet, aki az egyik legmegosztóbb karakternek mutatja magát, mégsem ő lesz az, aki ellenérzést vált ki a nézőből. A film hősei ugyanis teljes mértékben részei a rendszernek. Bár mindannyian tisztában vannak vele egy bizonyos fokig, hogy a világ gazdasági összeomlása ellen fogadnak, mégis velük együtt várja a néző, hogy ez beteljesüljön. Egy bizonyos ponton pedig megállíthatatlan a zuhanás. Hiába próbálnak a korrupt banki rendszerrel szembe menni egyes szereplők, ekkora mértékű csalás okozta károkat már nem tudnak helyrehozni.

Christian Bale egy üvegszemű csodabogarat játszik a filmben. Ő az, aki a leghamarabb észreveszi az intő jelzéseket, és az egyik, aki a legnagyobbat szakít rajta. Később mégis kiszáll a bizniszből, mert rájön, hogy ezzel elveszítette azokat, akik fontosak voltak a számára. Steve Carell egy moralitásra túlzottan is érzékeny karaktert játszik, aki bár belemegy az üzleti spirálba, később saját tisztességtelenségének kérdésével kell, hogy ütközzön. A Brad Pitt által megformált Ben Ricker pedig évekkel az események előtt kiszállt az üzletből, most mégis segít a korábbi mentoráltjainak, habár gyűlöli, hogy ez a szakma számokat csinál a tömegből. Ahogy el is hangzik: „Ha csak egy százalékkal esik a munkanélküliség, negyvenezer ember kerül az utcára.”

A film varázsa ezekben a monumentális részletekben rejlik. Elejtett félmondatok, amelyek a valóságban több ezrek életét meghatározták. A film párhuzamos vágással ugrál a szereplők saját történetei között, ezzel is fenntartva a feszültséget. Együtt hiszünk és bízunk velük abban, hogy igazak a jóslatok, amelyekre szakértőként spekuláltak. Talán csak a film végére esik le a tantusz: tulajdonképpen végig azért szurkoltunk, hogy valóban összeomoljon a gazdaság. Ez csak annyit jelent, hogy Adam McKay remekül végezte a munkáját. Bár sok helyen a narráció és egyszerűsített magyarázatok mellett is borzasztóan zavaros egy hétköznapi ember számára a Wall Street szakzsargonja, mégis érezzük, ahogy egyre dagad a feszültség. Az értelmezést több helyen segítik idézetek, korabeli képek. A hangulathoz pedig a kétezres éveket idéző reklámok mellet az akkori popzene is hozzájárul. A hatáskeltő snittekben többször láthatunk sztárokat, például Britney Spears mesél arról, hogyan próbálja félrevezetni rajongóit a sajtó. Többek között ez is remekül kontrasztot állít a dokumentarista jellegű játékfilmben a valódi problémák és a reflektorhatás törvénye közé. Vagyis mi az, amit láttatni szeretnének velünk, és mi az, amiről jobb, ha nem tudunk semmit.

A nagy dobás nem csak elképesztően komoly korképet fest. Rávilágít a világ romlottságára, az ember kapzsiságára, és arra is, hogyan hat ez az individumra, illetve a tömegekre. Amellett pedig, hogy a film drámai, intelligens és narrációja feddhetetlent, még túlcsordul a helyzetkomikumoktól is. Tökéletes hétvégi kikapcsolódás.

A filmet az Apolló moziban Ön is megnézheti: február 17-ig 20 órától. Apolló mozi, Miklós u. 1. Tel.: +36 (52) 417847, email: info@fonixinfo.hu. A pénztár nyitva hétfőtől vasárnapig: 12.45–20.45 óra. Jegyek: 2D normál – 860 Ft, 2D gyermek/diák – 760 Ft, 2D csoportos (20 fő felett) – 660 Ft, 3D normál: 1090 Ft, 3D gyermek/diák – 990 Ft, 3D csoportos (20 fő felett) – 890Ft.