Az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata közölte, hogy a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt nyomoz egy 44 éves budapesti és egy 31 éves nagycenki férfi ellen.
A gyanú szerint a férfiak hétfőn egy fővárosi benzinkúthoz beszéltek meg találkozót, ahonnan a budapesti férfi otthonába mentek. A nyomozók akkor igazoltatták őket, amikor távoztak onnan.
Egyiküknél 330 gramm fehér port találtak, amely az elvégzett gyorsteszt szerint amfetamin. A lakásban pedig a rendőrök több csomagban további összesen nyolc kilogramm fehér porra – az első szakértői vélemény alapján szintén amfetaminra -, a kábítószer hígításához használt szerekre, valamint a porciózáshoz és a csomagoláshoz szükséges eszközökre bukkantak, amelyeket lefoglaltak. A gyanúsított a drogot a hűtőszekrényben rejtette el.
A rendőrök mindkét férfit kihallgatták, majd őrizetbe vették őket. A bíróság elrendelte a budapesti férfi előzetes letartóztatását és a nagycenki férfi házi őrizetét.