A macedón belügyminisztérium közleménye kitért arra is, hogy jövő héten Magyarországról és Szlovéniából is érkeznek rendőrök a határvédelem támogatására, január közepén, illetve február elején pedig Csehországtól is kap erősítést Macedónia.
A macedón média belügyi forrásokra hivatkozva azt írta, hogy a kormány jelenleg Ausztriával, Lengyelországgal és Szlovákiával is megbeszélést folytat a határőrizet esetleges támogatásáról. Horvátország már segít Macedóniának a határvédelemben.
Magyarország két hete állapodott meg a macedónokkal arról, hogy 50 fős rendőri egységgel járul hozzá a határvédelmi erőfeszítésekhez. Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára akkor azt mondta, hogy történelmi lépésről van szó, mert soha ekkora magyar rendőri kontingens kétoldalú viszonylatban határon túl még nem vállalt hasonló szerepet.
November közepe óta csak Szíriából, Irakból és Afganisztánból származó menedékkérők utazhatnak be Macedóniába, a többi migránstól – akik “gazdasági menekülteknek” minősülnek – megtagadják a belépést. A macedón hatóságok továbbra is napi 4 ezer érkezővel számolnak.