Bölcskei Gusztáv, a Református Hittudományi egyetem rektora azt mondta a koszorúzáson, hogy legyen mindenki tevékeny részese a nemzetragasztó kultúrának, amelynek építőköve ott van a Himnusz minden sorában.
A kiállítás február 14-ig látható a Kölcsey Központban
Ezt követően megkoszorúzták a Kölcsey-szobrot és emléktáblát a róla elnevezett központ körfolyosóján. Az eseményt egybekötötték a kölcsey.hu pályázat eredményhirdetésével, melynek témája a Himnusz írójának életműve és a magyar nyelv volt.
Az ötletadó, Álmosd polgármestere, Köteles István azt mondta: összesen 250 pályamű érkezett a világ minden tájáról. Komolay Szabolcs, Debrecen alpolgármestere pedig arról beszélt a pályaművekből összeállított kiállítás megnyitóján, hogy Debrecen örömmel csatlakozott a kezdeményezéshez, mert amit Kölcsey képvisel, azt tovább kell adni a következő nemzedékeknek.