Komoly kibertámadás török szerverek ellen

Törökországban nem munkaszüneti nap december 25-e, így például jelentősen lelassultak a banki műveletek, és a .tr végződésű oldalak elérése is akadozik.

A “.tr” doménnevet használó internetes címek – köztük a török minisztériumok, a hadsereg, a bankok és számos kereskedelmi cég honlapjának – kezelésével megbízott nem kormányzati szervezet, a Nic.tr közleményben tudatta, hogy a támadást külföldről szervezték meg.

Binali Yildirim közlekedési, tengerészeti és hírközlési miniszter lapjelentések szerint aggasztónak nevezte a helyzetet, és kérte a szerinte elégtelennek bizonyult biztonsági intézkedések megerősítését.

Szakértők egyelőre nem tudták megmondani, ki indította a kibertámadást. Egyes török médiumok tudni vélik, hogy a támadások mögött Oroszország áll. A két ország viszonya feszültté vált azóta, hogy november 24-én lelőttek egy orosz vadászbombázót a szíriai-török határ közelében.

A török sajtó többi része szerint ezzel szemben az Anonymus hackercsoport indította a számítógépes műveletet Törökország ellen, és állítólag azt is bejelentette, hogy támadásának hátterében “az Iszlám Államnak Törökország által nyújtott támogatás” áll.

“Törökország az Iszlám Államot támogatja azzal, hogy kőolajat vásárol tőle és ellátja a sebesültjeit. (…) Ha nem szüntetik be az Iszlám Államnak nyújtott támogatást, további számítógépes támadásokat indítunk Törökország ellen” – áll az Anonymus közleményében.