Az új konstrukciójú e-igazolvány egy chipet tartalmaz, amely a TAJ- és az adóazonosító jelet is rögzíti. Valamint, aki hozzájárul, annak az ujjlenyomatát is. Az átállás folyamatos. A szakemberek azt mondják: egyelőre nem vonják ki a forgalomból a régi okmányokat, ezeket is meg kell őrizni.
Multifunkciós az új személyi
Budapest, 2016. január 11.
Új típusú, elektronikus személyazonosító igazolványok az elsõ új típusú okmány átadása alkalmából tartott sajtótájékoztatón a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalában 2016. január 11-én. Az okmányt elektronikus aláírásra is lehet használni, valamint az a TAJ-kártya és az adóazonosító igazolvány funkcióit is ellátja.
MTI Fotó: Máthé Zoltán
– Még senki nem dobja ki se a Taj kártyáját, se az adókártyáját, mert hivatalos eljárásokban ezeket még kérhetik. Azonban azoknál a hatóságoknál, hivataloknál, közjegyzőknél, ahol kártyaolvasók már rendelkezésre állnak, már erről a kártyáról le tudják olvasni az adataikat – hangsúlyozta Hajdu Sándor, a Debreceni Járási Hivatal vezetője.
Az új okmányt bárki kérheti, nem csak azok, akiknek hamarosan lejár a személyije. Az első igénylők a héten vehetik kézbe az új igazolványt. A kártya a 18 éven felülieknél hat évig, a fiatalabbaknál pedig három évig érvényes.